Őrségi offroadozás Goldwinggel 

A 2009-es évben a május elseje péntekre esett, így egy hosszú hétvége tervezését tette lehetővé, amit az augusztusra szerveződő GW klubtúra útvonalának, szállásának, étkezési helyének lejárására szántunk. Árendás Imre barátunkkal a szokott budaörsi MOL kútnál találkoztunk, és 09. 00-kor megindultunk. Autópálya mellőzését terveztük, így az 1-es úton Bicske, majd Csákvár – Zámoly – Székesfehérvár következett. Az idő napos, bár egy kissé még hűvös volt, amihez aztán lökdösődő szél is csatlakozott. Fehérvár után a 8-as főúton haladtunk, de az erősödő forgalom miatt Várpalotán a gyérforgalmú Ősi – Berhida – Királyszentistván utat választottuk. Innen újra a 8-asra térve a Veszprémi elkerülő úton lévő bevásárlóközpont parkolójában várakozó, Győrből érkező Joó Tibi barátunkkal lett teljes a létszám. Három GW, öt fő, ez lett a csapat.

A körgyűrűt a Tapolcára vezető úton hagytuk el, és Nagyvázsony – Kapolcs – Diszel után a Tapolcai MOL kúton tartottunk egy rövid pihenőt, szendvicsevéssel kombinálva, miközben több motoros csapat húzott el a kút mellett, a szép idő bizonyítékaként. Itt a GPS – re bízva a további útvonalat, tervezett egy Sümeg – Zalaszentgrót – Zalaegerszeg – Zalalövő – Őriszentpéter nyomvonalat, persze a városok kikerülésével. Mivel az utolsó tankolási lehetőségünk itt Őriszentpéteren volt, teletöltöttük a gépeket, és közben a kutassal beszélgetve kiderült, hogy a kút mellett kidőlt óriási fenyőfát két nappal ezelőtt csavarta ki a vihar, özönvízszerű esőzés mellett !  Szép kilátások !

Innen még 11 km-t mentünk, és megérkeztünk Magyarszombatfára, a GINTI PANZIÓ-ba, ahová Imre már szállást foglalt. Igaz, először a Tibit nem nagyon akarták elfogadni, mert állítólag csak két szoba lett rendelve, de végül szorítottak neki is helyet, szobája közvetlen az éttermi bejárat mellett volt, így hamar hazaért vacsora után.   De mivel még csak du. 15 óra volt, a nap sütött, közkívánatra egy kis motorozást terveztünk. Mivel Szentgotthárdon majális volt, arra felé vettük az irányt. Persze előbb egy körutat tettünk a környéken, hisz az őrségi vidék csodálatos környezet egy laza, bámészkodós motorozáshoz.

Tehát Velemér – Szentgyörgyvölgy – Csesztreg – Kerkafalva – Kisrákos – Csörötnek útvonalon értünk be Szentgotthárdra. Itt megnéztük a templomot, ami előtt kirakodóvásár, színpad, pecsenyések voltak. Egy lángos evésével próbáltuk áthidalni a vacsoráig hátralévő időt, de a szél ereje miatt ez is erőfeszítésekbe került, a letett lángost papírostól fel-felkapkodta, a poharas kólát pedig padlóra vitte. Már az árusok bódéit, és áruit is emelgette, ezért elindultunk a szállásra. Visszafelé a Máriaújfalu mellett lévő Hársas-tó partján megálltunk és Imre felhívta egy barátját, aki azonnal meghívott minket a házához, így Szalafő lett az úti célunk.

Gyönyörű környezetben, gyönyörű ház, saját tavacskával, lila akácok, orgonák, pázsit, és kellemes beszélgetés a háziakkal, majd a közelgő alkonyban visszamotoroztunk a szállásra. Mivel eddig csak a nők tudtak borozgatni, most a férfiak gyors tempóban próbálták behozni a lemaradást, ezért Imre Pannonhalmi barackjával próbáltunk megküzdeni, aminek eredménye farkaséhség lett. Betódultunk az étterembe, és a helyi specialitások (dödölle) kipróbálása következett. Végül jóllakottan, elégedetten nyugovóra tértünk.

Szép napsütéses reggelre ébredtünk, bár elég hűvös volt az idő. Reggelizés ½ 8-kor, indulás 8-kor, mert elég nagy távot szeretnénk bejárni. Beöltöztünk rendesen, és a faluból kikanyarodva a kb. 1 km-re lévő pici határállomáson belépünk Szlovéniába, amit csak az elhagyatott, leromló félben lévő határőrépület, és a hirtelen kisimuló, nagyon jó minőségű mellékút jelzett. A nagy talány az, hogy miként oldják meg a körülöttünk lévő országok az útjaik ilyen jó állapotát ?

Elhagyva országunkat, Muraszombatig gyönyörű, néptelen kis mellékutak kanyarogtak le-föl a dombok között, majd tervünk ellenére, hogy kikerüljük Murska Sobotát, egyszer csak mégis a városban találtuk magunkat, de nem volt veszélyes az átkelés, így hamarosan újra a kis mellékutakon gurultunk. Tisina – Radenci – Gornja Radgona – Mureck – (itt kb. 5 km erejéig átkeveredtünk Ausztriába) Sentilj útvonalon végig a határ mellett haladtunk, majd itt a Maribor felé vezető főút helyett kis hegyi kerülőutat keresve ráakadtunk egy egy nyomsávos, a hegygerincen végigvezető panoráma utacskára, ami jó minőségű volt, és nagyszerű kilátópontokkal lepett meg minket.  Így Kungota – Kamnica útvonalon próbáltuk elérni a Dráva völgyét, ami majdnem sikerült is, csak az utolsó 5 km-es szakaszon beugrott egy behajtani tilos tábla, és egy alapokig felbontott útszakasz. Kicsit tanakodtunk, majd a GPS javasolt egy kerülőutat, ami 5 km után szintén földútba ütközött!
Visszafordultunk, és a behajtani tilos táblánál tanakodva láttuk, hogy egy-két személyautó jön az ellenkező irányból! No, akkor mi is biztosan átjutunk, és nekivágtunk.

Hááát, volt élmény rendesen !!  Gödrök, árkok, homok, kavicságy, ahogy az egy tisztességes útépítésnél illik!  De, épségben átjutottunk, és elégedetten gurultunk le az 1-es számú főútra, ami a Dráva partján, a völgyben fut végig. Itt persze még három helyen volt útépítés, félpályás lezárással, és szintén méteres mélységű poros földmunkákkal. Ezért aztán a Selnica ob Dravi melletti duzzasztóműnél megpihentünk egy kicsit.  Kulturált parkoló, tájékoztató táblák, kiállított turbina és sötétzöld folyó adta a hátteret a lazításhoz. Továbbhaladva Dravográdnál léptük át a jelképes határt, és Lavamünd városkánál kellett volna visszakanyarodnunk a szerpentinekre, a hazafelé vezető irányba, de előtte a tömeg akaratára ebédelni kellett. Egy kicsit továbbhaladva, St. Paul i. Lavanttal városka csodás kastélyának tövében ültünk be egy vendéglő kerthelyiségébe, ahol a magyarok külföldön szokásos szent rántott húsát ettük. Két vínersnicli, egy korsó Radler, egy ásványvíz = 23.44 Euro. Nem a legolcsóbb vendéglő, de odaát, nyugaton, ez nem tétel.

Innen hazafelé vezetett az út, Lavamünd , majd 12 km szerpentin után (ahol ki van téve a tábla, hogy egynyomú járműnek max. 70 km/h!)  felértünk a St. Vinzenz víztárolóhoz.  Itt egy kis fényképezés, a büfé meglátogatása, ahol magyar fiatalokból állt a személyzet, majd tovább szerpentinezve a 69-es úton haladtunk Oberhaag – Gamlitz – Mureck – Bad Radkersburgon át, és itt átléptünk Szlovéniába. Bár nem akartuk, ismét bekeveredtünk Muraszombatra, de ismét gyorsan kiszabadultunk, és Vaneca – Gor. Petrovci érintésével Hodos – Bajánsenyén léptünk vissza Magyarországra.

Ekkor még nem sejtettük, hogy nemsokára ismét itt találjuk magunkat. Imre itt felhívta egy másik ismerősét, aki szintén azonnal meghívott magához, és bár már esti fél 7 volt, mi bátran megindultunk Felsőszölnök felé. De csak mi gondoltuk úgy, hogy arrafelé megyünk, a valóságban egy nagy kerülővel Őriszentpéter – Farkasfa – Szentgotthárd – Alsószölnök útvonalon, rossz utakon döcögtünk oda, ahol aztán telefonon irányítva minket, egy sűrű erdőbe vezető, zúzottkővel javított vízmosásban találtuk magunkat.  Ám Imre rendületlenül tört előre, gondolván, majd jobb lesz az út, de mikor már a GPS is csak fehér foltokat jelzett, és egy szurdokvölgyben voltunk, kiderült, hogy már túlmentünk a házon, és méterekre vagyunk a szlovén zöldhatártól! Zúzottkövön, meredek szakaszon, 3 méter széles, bokrokkal övezett, traktorkerekek által vágott nyomvályún megfordulni ; na elég sok jó szót kapott hirtelen Imre barátunk. Felborulás nélkül megoldottuk, és egy perc leereszkedés után tényleg megérkeztünk! A ház is szép, de a kilátás szinte csodaszámba ment, még épp világos volt, és a lemenő nap mellett még megcsodálhattuk a pazar panorámát, amely két országot fogott be, és tiszta időben innen a hegytetőről még Graz is látható.

Rövid ideig tartott a bámészkodás, mert lement a nap, és ekkor döbbentünk rá, hogy a nyaktörő utat visszafelé a faluig bizony sötétben kell megtenni. És hogy teljes legyen az öröm, eleredt az eső ! A talaj, mint az Őrségben, agyagos, ez szép lesz lefelé! Némi vigasz volt, hogy a háziak felvilágosítottak, hogy itt is van egy pici határátkelő, és ha ott átmegyünk Szlovéniába, negyed óra alatt ugyanott leszünk, ahonnan mi egy órát jöttünk körbe! Megindultunk lefelé, és most az erdei utat benövő fák koronája segítségünkre volt, mert nem engedte még felázni a talajt. Végtelennek tűnő percek után leértünk a faluba, és az esős, gödrös aszfalton pár perc alatt a határra értünk, ahol ismét a sima, jó minőségű út fogadott. A megkönnyebbüléstől boldogan elkezdtük húzni a gázt, ám párszáz méter után megjelent egy őzbak az út szélén, és riadalom nélkül bámult ránk a sötétből! Ez még tetszett is, de amikor fél perc után egy másik is ránk bámult, majd 1 km után újabbak, bizony megijedtem. Hisz egy ilyennel találkozni a sötét, vizes úton, nem nagy öröm lenne!  Ezért szinte lépésben mentünk a főútig, ahol már bátrabban haladva tényleg percek alatt már megint Hodos-Bajánsenyén voltunk. Ekkor már negyed 10 volt, és mivel még nem ettünk, a szállásunkon pedig 9-ig van konyha, már jó előtte, még fent a hegyen, fél kilenc körül szóltunk, hogy késünk a vacsoráról. A panziós megígérte, hogy ha a pörkölt-nokedli jó, akkor azt félreteszik nekünk. Így is lett, és mire fél 10 után befutottunk, már nagyon tudtunk örülni a vacsorának, és már nevetni is tudtunk az aznap átélt eseményeken. Persze ebben segített a jó bor is, és nem nagyon kellett altatni egyikünket sem, bár a panzióssal, és két osztrák vendéggel még negyed 12-ig beszélgettünk az udvaron, kiváltva ezzel egy-két vendég nemtetszését. De különösebb atrocitások nélkül nyugovóra tértünk a mozgalmas nap után.

Mivel előző nap elég sok off-road élményben volt részünk, így a fáradt és elcsigázott tömegek akaratának engedve engedélyeztem egy kicsit későbbi indulást, a reggelizés ½ 9-re tolódott, indulás 9-kor. Az idő nem nagyon bíztatott minket, felhők, hűvös idő, szél akarta elvenni a kedvünket a korai indulástól. Kicsit tanakodtunk, hogy egyenesen hazafelé menjünk, a rossz idő láttán, de aztán mégis a szlovén-osztrák-Sopron útvonal mellett döntöttünk. Mint később kiderült, helyesen.

Megkeményítettük magunkat, és elindultunk, bár előtte még Tibor barátunkat a tegnap esti osztrák beszélgetőpartnereink egy sétamotoroztatásra is rábeszélték, s bár hiába mondtuk Neki, hogy kérjen körönként 5 Euro látványdíjat, sajnos a veleszületett jótékonysági hajlama legyőzte üzleti érzékét, komoly bevételtől esve így el.

Utunk a tegnap esti idevezető úttal kezdődött, csak most eső, őzek és sötét nélkül. Most láthattuk is, hogy milyen szép helyeken jártunk, és a nap is kezdett a felhők mögül előbújni. Mire az osztrák oldalra értünk, már napsütésre váltott az addig felhős ég. Természetesen a jó minőségű utak itt is biztosították a gondtalan élménymotorozást. Hegyek – völgyek váltogatták egymást, gyér és nyugodt forgalomban haladtunk, majd mikor a B57 és B50 utak kereszteződéséhez értünk, az ott lévő benzinkút és ipari park területén óriási kirakodóvásár látványa vonzott minket azonnali bekanyarodásra!

Hááát, volt itt minden! Tehénkolomptól az üvegpoháron át autóalkatrészig és szarvasagancstól computer alkatrészig bármit megtalálhattál, hasonlóan a hazai bolhapiacokhoz. Kicsit nézelődtünk, aztán ruházatkönnyítés után, mert már határozottan meleg volt, továbbindultunk. Elnyújtott, lágy ívű kanyarok, enyhe emelkedők-lejtők biztosítják a tempós haladás melletti nyugodt nézelődést. A B50-es út ezen szakaszát érdemes beiktatni ausztriai motorozáskor, látványa biztosan megéri.

A határt Kópházánál léptük át. Itt a 85-ös úttal párhuzamos Fertő-tóhoz közelebbi utat választottuk a gyérebb forgalom miatt, de a minősége olyan gyenge, hogy oldalra bámulni, a tó távlati képét élvezni lehetetlen, mert folyamatosan a gödröket, kátyúkat kell kerülgetni! Visszaérve a 85-ös úthoz, Fertőendrédnél a Tercia étteremben ettünk nagyon jót, és a körülöttünk lévő asztaloknál is motorosok, osztrák Harleysok csapata élvezte a jó időt. Itt érzékeny búcsút vettünk egymástól, Tibi barátunk még egy gyors kis Sárvári családi látogatásra indult, mi pedig a Győr-Tata útvonalon Imréékkel együtt haladtunk, majd onnan ők a Vértesen át, mi pedig az 1-esen Budapestre mentünk.

Az összegzés: az Őrség gyönyörű, Szlovénia és Ausztria, mint már sokadszor megállapítottuk, motorozásra ideális helyek.

Oldwing, 2009.