„Csak Zágrábba ne menjetek, mert ott van Bush és meg sem lehet mozdulni a városban.” figyelmeztetett péntek reggel Marika, aki gyakran jár ki az INA-hoz dolgozni, így aztán van helyismerete. Délután hatkor találkoztunk Péterrel Budafokon, hogy leszaladjunk a hétvégére a tengerhez. Pont akkor eredt el az eső, amikor megérkezett.

1. nap – 2008. április 4.

Budapest – Letenye – Zágráb – Opatija  500 km

A Kvarner szigeteket akartuk meglátogatni, azokon is az úttalan utakat, a ritkán látogatott sziklás hegyoldalakba vájt járatokat. Mali Lošinjba tartottunk, amely a horvát tengerparti üdülőhelyek közül az egyik legfelkapottabb, leghíresebb lett az utóbbi években. 

Az eső szerencsére csak ijesztgetett, a szél viszont komolyan beindult az autópályán a Balaton felé, keményen tépett és borogatott minket különösen a kamionok közelében még így is, hogy többnyire hátulról fújt. A hátsó boksz ilyenkor nem előnyös. Én kevésbé inogtam a két oldaldobozommal, mint Péter, aki erre a túrára függőlegesen csomagolt. Így aztán a megengedett sebességet nemigen léptük túl. Gyakran megálltunk benzinkutaknál kávézni, beszélgetni, melegedni, egyáltalán nem úgy néztünk ki, mint akik rohanóban vannak a Horvát tengerpartra.

A naplementét a Balaton mellett csodálhattuk meg. “Piros az ég alja: aligha szél nem lesz.” – jutott eszembe, hogy valószínűleg ekkép szólnék, ha történetesen kormányos lennék, lennének legényeim, és azok közül ez bárkit érdekelne, de inkább hallgattam, kapaszkodtam a kormányba és kettesre állítom a markolatfűtést.

Tizenegy óra körül Letenyénél léptük át a határt. A határőr kedvesen figyelmeztetett minket „Csak Zágrábot kerüljék el, mert ott van Bush és meg sem lehet mozdulni a városban.” A horvát oldalon az útlevelemet a tanktáskára tettem, jó messzire elhúztam az átkelőtől, aztán megálltam, hogy eltegyem, de addigra már eltűnt. Visszasétáltam a sötétben és meg is találtam az agyonhasznált okmányt a földön. Minden néptelen volt, közel-távol senki. Visszasétáltam a motorhoz és most már rendesen elraktam a holmimat, közben Péter is odajött megnézni mit vacakolok. Épp indulni készültünk, amikor a horvát határőr jelent meg a hátunk mögött. Felindultan magyarázta, hogy itt nem állhatunk, mert akadályozzuk a forgalmat. Mellettünk öt forgalmi sáv üres, közel-távol negyed órája egy lélek sincs és eljött 300 métert az őrhelyéről, hogy ezt elmondhassa. Ez aztán hivatástudat.

A horvát oldalon az első amit biztosan érez az ember az a közeli hizlaldák malac parfüm illata, amit most a kedvező széljárás miatt 100%-os töménységben élvezhettünk. Az autópálya a magyar határtól egészen Zágrábig tök üres volt. Egyszer hagytunk el egy sárgán villogó kamiont, aminek egy daru lógott ki a hátából. Varazdin környékén élveztük a legjobban a motorozást, ahol pálya erősen kanyarog. Enyém volt a belső sáv, Péteré a külső.

Zágráb, a főpályaudvar (Glavni Kolodvor) kápolnája

Zágráb mellett Péter letért az autópályáról. Még sohasem voltunk a horvát fővárosban, most meg hogy Bush is itt van, muszáj megnézni, hátha találkozunk vele. Mialatt átrobogtunk a Száva hídján, azt találgattam mit is kérdezek majd először tőle, ha esetleg összefutunk. Minden útkereszteződésben, kiváltképp a lámpáknál egy-egy rendőrautó biztosította a biztonságos bejutásunkat a városközpontba. Így visszagondolva azt hiszem jártam már szebb helyeken is, mint Zágráb, bár igaz, hogy elég sötét volt, az utcák kissé néptelenek és az sem volt szokványos, hogy a városnézést a főpályaudvar (Glavni Kolodvor) kápolnájánál kezdtük I. Tomislav szobrával szemben, aki Horvátország első királyaként uralkodott 910 és 928 között.

Zágráb, Jellasics tér. A bán kardját Belgrád felé fordítja, régen állítólag Budapestet fenyegette vele.

Odébb a belváros szívében a Jellasics téren, a bán szobra alatt rendőrök és kapucnis fiatalok folytattak épp egyenlőtlen párbeszédet. Itt Péter „úszkált” egy kicsit a szökőkútban. Elsétáltunk a piactéren át a katedrálisig, majd vissza a Milana Amruša sarkára, ahol a motorokat hagytuk. Karcsú, hosszú hajú leányok sétáltak az utcákon mindenfelé egyedül, vagy párosával. OK, lehet, hogy voltak ott mások is, de most csak rájuk emlékszem. Mérgelődtem magamban, hogy Bushtól már tudom mit kérdeznék, de a horvát manökenekre nem készültem.

Ugyanúgy, ahogy megérkeztünk, ismét rendőri biztosítás mellett hagytuk el a várost. Innen már csak 150 km-re volt a tenger. Továbbra is többször megálltunk eszegetni, beszélgetni. Az ÖMW kútnál egész jó capuccinot lehetett kapni. Odébb egy INA kútnál éjfél körül riszfelfújttal kevert csokoládét vettünk, ami Péter szerint horvát specialitás.

Rizses csoki és horvát souvenirek.

Hajnali fél kettőkor érkeztünk meg Rijekába. Ahogy lejöttünk a hegyekből a levegő langyossá vált, az Adventure hőmérője 10 fokot mutatott. Rijeka toronyházai, amelyek betonkolosszusokként meredeztek a sötétben egy ipari város sebtében összetákolt lakónegyedének hangulatát idézték fel bennem, mint Kelenföld, ahol felnőttem. Péter javasolta, hogy járjunk itt is egyet a belvárosban, de lebeszéltem róla. A másnapi terepgyakorlatokon pihenten kívántam részt venni és még nem volt szállásunk, így inkább Opatija felé mentem volna.

Péter szerint Opatija (Abbázia) Rijeka Szentendréje, mert olyan közel van és az emberek oda járnak sétálni, romantikázni. Később hozzátette, hogy Opatija mindegyben Horvátország Cannes-ja is, mert ez itt az országos rongyrázás központja. Lehet benne valami, gondolom miközben olvasom az út menti szállodák nevét: Ambasador, Admiral, Kristal, Excelsior. A kaszinók számából ítélve Opatija akár Kelet-Európa Las Vegasa is lehetne. Az útikönyvben később azt olvastam, hogy Opatija Horvátország Monte Carloja és az Adria Nizzája. A sok rettenetesen felcsillagozott szálloda után örömmel vettem észre a mindössze három csillagos Hotel Istrát, ahol végül kivettünk két szobát. Azon tűnődtem, hogy akkor most Szentendre Budapest Abbáziája-e.

 

1. nap – 2008. április 5.

Opatija – Cres – Valun – Lubenice – Mali Lošinj – Veli Lošinj 250 km

 

A Hotel Istra*** Opatijában. 41€/fő/és az egyágyas szoba.

1/2 9-kor átverekedtem magam az utazgató osztrák nyugdíjasok tömegén, akik épp darabokra akarták szedni az alig funkcionáló kávéautomatát és a szálló éttermének legtávolabbi zugában találtam egy szabad asztalt. Enni és innivaló már alig maradt az osztrákok után, néhány joghurttal meg főtt tojással kellett beérnem. Péter is előkerült, ő is pont ezt a zugot nézte ki magának. A reggeli fölött azon tűnődött, hogy ki született itt Rijekában, Kádár, vagy Horthy.

Nos a jó megoldás Kádár János, aki 1912. május 26-án itt született Fiume-ban és anyja neve után Czermanik János József néven anyakönyvezték. A Horthyval sem fogott nagyon mellé, mert 1904. december 9-én Pulában született Horthy István mérnök, politikus, Horthy Miklós kormányzó fia (Horthy Miklós amúgy kenderesi gyerek volt). Ennyit az ötvenezer forintos kérdésekről.

“néhány joghurttal meg főtt tojással kellett beérnem”

Már melegen sütött a nap, amikor elindultunk körbenézni Opatijában. A Lungomare sétányon kezdtünk, ahol a nyaralóhely híres szobra, a leány a sirállyal álldogál a parttól néhány méternyire egy tengerből kiálló sziklán. Zvonko Car szobrászművész munkája 1956-ban került oda, miután elődjét elvitte egy vihar, és ma Opatija szimbólumának számít. Közel egyidősek vagyunk, csak őt egy kicsit többen ismerik. A koncepció ugyanaz, mint nálunk a tatai tavon álló Keresztelő Szent János szobornál, de a ezt egy kis korláton átmászással, meg sziklán ugrándozással meg lehet közelíteni, így aztán közelről is megismerkedtünk vele.

Fotó: Magyari Péter

A leány távolról lényegesen kecsesebb, mint közelről. Zvonko egy Jelena Jendrašić nevű szomszédasszonyról mintázta, mert nem volt pénze modellre. Selyemruha lehet rajta és úgy áll ott, mint aki egy vizes pólós szépségversenyen épp most nyert egy favarjút, de még nem tudja, hogy mit kezdjen vele. Haja hullámzásából ítélve Jelena szélcsatornában állhatott modellt és mellbimbójából ítélve épp nem volt melege. Mindent összevetve lehetne egy kicsit mosolygósabb, ha másért nem, akkor legalább Zvonko kedvéért, akinek csak az a két kérése volt, hogy Jelena átlátszó ruhában álljon modellt és ne árulja el, hogy ő volt a minta. Jelena 87 éves koráig titkolódzott, akkor azonban leadott a sajtónak egy-két dolgot.

A part menti úton dél felé indultunk Zagorje mellé a Brestova kompátkelőhelyhez, amely Opatijától nem egészen 30 km-re van. Az út arról híres, hogy Péter lábtartója itt húzott először szikrát, még valamikor régen, amikor egy Mercivel versenyzett és egy szikla túl gyorsan jött szembe.

A kompra várva végre ledobtam meleg kabátomat és egy bambi mellett, a barna szemű felszolgálólánytól igyekeztem megtanulni a horvát nyelv alapjait. Azt hogy „köszönöm” itt úgy mondják „hvala”. Beállt a komp, menni kell tovább. „Hvala. Dovidenja!” A szép szemű leány valamit válaszolt, talán azt hogy – „Nema na čemu” – de esküdni nem mernék rá. Vajon hogy mondják horvátul, hogy “elvarázsolt a gyönyörű a szemed, jövőre visszajövök, hogy láthassam megint, remélem akkor is itt leszel”?

A komp egykor kínai hajó lehetett, erről nagy lefestett feliratai tanúskodtak. Így idényen kívül is szép számmal utaztak rajta. Kétóránként jár át Cres szigetre. Minket a 11:30-kor induló járat vitt át a porozinai állomásra. Olasz motorosok álltak be mögénk. Náluk is ugyanaz a felállás, mint nálunk, az egyiknek Aventure-e van, a másiknak meg rendes fényképezőgépe.

Cres

Egyenesen Cresbe motoroztunk, a sziget legnagyobb településére, amely itt egyben a legnagyobb jachtkikötő is. A térképem itt egy benzinkutat jelölt, azt keresve a kikötőbe jutottunk. Ott is volt a kút, amely a hajókat és az autókat egyaránt kiszolgálja, de be volt zárva. A benzinem már csak 35 kilométerre volt elég, a legközelebbi kutat a térkép 60 kilométernyire jelölte. Pétert nagyon feldobta a helyzet, már látta lelki szemeivel amint száraz tankkal ülök az út szélén segítségben reménykedve ő meg az Adventure hatalmas tankját csapkodva röhög rajtam. A románok azt mondják erre, hogy „hülyék defektje” – mondja fulladozva és poénokat gyárt arról, hogy szerinte ahelyett, hogy SUV-on gondolkodom inkább egy tankert kéne vennem, azzal talán eljutnék innen hatvan kilométerre. Hát nem egy igazi jó barát?

 

Helybeliekhez fordultam segítségért, akik átirányítottak a városka másik benzinkútjához néhány száz méterrel odébb. Akik a település központját meg akarják nézni és szabályosan akarnak parkolni, azoknak a legjobb megoldás a benzinkút környéke. Innen csak pár lépés a körbeépített jachtkikötő. Alig néhányan üldögéltek a kávéházak utcai asztalainál. A sötétkék tenger alig láthatóan mozgatta az öbölben kikötött színes kis hajókat, körben napszítta kövekből épült házak fehér palettás ablakokkal, feljebb világos azúrkék ég. A rég nem hallott dal szólalt meg bennem: „Ott délidőn nem mozdul más, csak a megkötött csónakok, S egy eleven képeslap eltúlzott színeit láthatod …”.

“Ott délidőn nem mozdul más, csak a megkötött csónakok, S egy eleven képeslap eltúlzott színeit láthatod …” (Cres)

Az olasz motorosok is itt parkolnak, akikkel együtt utaztunk a kompon. Az Adventure-ös, akiről kiderült, hogy  gyakran jár ide, tippeket adott nekünk, hogy merre keressünk aszfaltozatlan mellékutakat. A külső kikötő (Marina) után a partot követve egy 15 kilométeres hegyi úton juthatunk el Valunig. Az utat hamar megtaláltuk, és csak egyszer tértünk le róla balra egy meredek, gyalogútra, ami rövidesen egy kapunál ért véget.

Olasz tanácsadóink

Az út itt véget ért, vissza kell fordulni.

A köves út előnye, hogy nem csúszik, hátránya, hogy a kövek mérete és gördülékenysége néha nagyobb, mint az ideális. Ez különösen a meredek emelkedőkön és lejtőkön izgalmas. Időnként fából tákolt kapukon kellett átmennünk, a hegyen rongyos sovány birkák szaladtak szét előlünk a tövises száraz bokrok közé. Csoda, hogy találnak maguknak valamit, amin megélhetnek itt a sziklák között.

Időnként fából tákolt kapukon kellett átmennünk

Valun kicsiny tengerparti falu, alig néhány ház egy tengeröböl körül. Járművel maximum 20 percre szabad behajtani és csak a rakodás idejére szabad ott maradni. Az olaszok már itt voltak az étterem teraszán, ők könnyebb utakon jöttek. Az Adventure-ös az olíva olajas házi tonhalat ajánlotta előételnek és mi megint megfogadtuk a tanácsát. Az étterem macskái gyülekeztek körülöttünk, és türelmesen kivárták, amíg sorra kerülnek. A birkasültemből csak a csontok maradtak, de ezek a szikár horvát macsók úgy darálták le a kemény birkagerincet, mint a láncfűrész a kissámlit.

Valun lakosainak száma alig 100, a régi olajütőben ma vendéglő működik.

Még egy tippet kaptunk az olaszoktól. (Valun)

A tengerparti Valunból a hegyi Lubenice falucskába mentünk, amely ugyancsak maximum 15 ház, meg egy régi templom, amit mára részben büfévé alakítottak. A falu étterme nyitva volt, vendégeik is voltak, talán a helyiek jöttek össze sziesztázni.

Lubenice

Lubenice után a Cres sziget közepén terjeszkedő Vransko Jezero édesvizű tó nyugati oldalán maradtunk megint köves utakon, kikapcsolt ABS-sel. Az ABS kikapcsolás nekem olyan jól sikerült, hogy aztán vissza már egyáltalán nem tudtam kapcsolni, sőt a szervo fék és az integrált fék funkciók sem működtek. A csavarkulcsot sohasem látott, Microsofton felnőtt értelmiségi magabiztosságával rutinosan kikötöttem az akkumulátort, majd vissza és ettől a BMW minden funkciója helyreállt. Ráférne amúgy egy BIOS frissítés is, mert nagyon gáz, hogy kb. 9 másodpercig tart amíg az elektronika bootol, még akkor is, ha közben egy kis mozival igyekszik szórakoztatni.

Lošinj és Cres valamikor egy sziget volt, a rómaiak ásták ketté egy csatornával, amin híd vezet át. Mali Lošinj bájos kis öböl köré épült óvárosa járművel nehezen megközelíthető, parkolni már így idény előtt sem könnyű. Az óvárosban eldugott keskeny sikátorokban számos kiadó szoba bújik meg. Én a parti szállodákat vettem sorra, de a kikötőben mindössze kettő volt, azokon is túl sok volt a csillag, annyi örömöm maradt, hogy a csinos recepciós lányokkal elbeszélgethettem egy kicsit.

Péter nem ment mesze a motoroktól, egy kis sikátorban találtam rá, ahol egy horvát társasággal borozgatott. Nikola Rožman és barátai éppen azt ünnepelték, hogy megnyitották turistahivatalukat és kerékpár kölcsönzőjüket Mali Lošinj központjában. Nikola és brazil felesége nagy terveket dédelgetnek. Brazília és Horvátország között akarják utaztatni a nyaralókat mindig onnan ahol épp tél van oda, ahol tombol a nyár. Nikola unszolt, hogy kóstoljak meg valamit, végül egy gyűszűnyi olajbogyó pálinkát választottam. Borzalmas volt. A szállás viszont mindössze ötven lépésnyire volt innen, két külön szoba reggeli nélkül fejenként 22 €-ért.

Így készül a pamoráma Mali Lošinj tengeri öbléről.

Mali Lošinj

Este Nikola tanácsát követve ellátogatunk a közeli Veli Lošinjba, ami még kisebb, mint Mali Lošinj. Az óvárosi kikötőben vacsoráztunk, két személyes garnélatálat kértünk és titokban mind a ketten versenyeztünk, hogy melyikünk ér előbb középre. Péter azzal a trükkel próbálkozott, hogy megmutatta hogyan kell feltörni a rákollót és kipiszkálni belőle a húst, hátha elbajlódom az ollókkal amíg ő sorra veszi a rákokat.

Két személyes garnélatál salátával és alkoholmentes sörrel. (Veli Lošinj)

 

3. nap – 2008. április 6.

Mali Lošinj – Merag – Valbiska – Fuzine – Letenye – Balatonlelle – Gánt – Budapest 675 km

 

Reggel hétkor költöztünk ki a szállásról. A part mentén elmotoroztunk a Lošinj sziget nyugati oldalán épült szállodákhoz. Itt látszott, hogy a sziget milyen tekintélyes turista befogadó képességgel rendelkezik. Még egy kis repülőterük is van. Nikola mesélte, hogy hamarosan kibővítik és nagy gépek fogadására is alkalmas lesz.

Mali Lošinj

Veli Lošinj óvárosi öblét ismét meglátogattuk. Amíg nappali fényben is lefotóztam az öblöt Péter illatos, friss pékárut szerzett. A mini öböl csendes partján reggeliztünk, ismerősként köszöntöttük egymást a kutyás házaspárral, akikkel tegnap egy vendéglőben vacsoráztunk. Veli Lošinjban kerestük a Lošinj sziget déli végéhez vezető kijáratot, de csak gyorsan szűkülő, magas falak között vezető utcácskákat találtunk, meg durva köves, motorjainkkal járhatatlan utakat ahonnan visszafordulni is alig tudtunk.

Veli Lošinj tengeröble nappal.

Ezen az úton is vissza kellett fordulni amikor lépcsőként folytatódott. (Veli Lošinj)

Végül helyi motorosok igazítottak útba: a sziget végére vezető 8 km-es utat Mali Lošinjban kell keresni, onnan indul, ahol a nagy raktáráruházak vannak az egyik lámpás kereszteződés mellett. Az aszfaltozott út azért épülhetett, hogy a Lošinjtól délre fekvő két kis sziget lakosai ezen keresztül eljuthassanak a civilizációba, miután motorcsónakjukkal áthajóztak a tengeren. A sziget végén semmi más nincs, csak egy parkoló, ahol a szigetlakók autói várják gazdáik visszatérését.

A Lošinj-sziget végére kivezető út.

Megfordultunk és elindultunk haza. Ezúttal a Meragból Krk szigetére Valbiskába járó másik kompot választottuk.

A Lošinj és Cres szigeteken átvezető főút nagyon változó minőségű, néhol olyan, mint egy vadonatúj gyorsforgalmi út folyamatos betonkorláttal az útra tévedő állatok ellen, máshol minden átmenet nélkül egy szűk harmadrendű országútra emlékeztet.

Merag fölött a hegyekben.

A térképünk többször pontatlannak bizonyult. Meragnál például jelöl egy járművel is járható utat, amit meg is találtunk, de járhatatlannak bizonyult, annyira leszűkült és meredekké vált, hogy már nem lehetett volna visszafordulni rajta. Jól tettük, hogy nem próbálkoztunk tovább a nehéz motorokkal, mondta később a kikötőben a német kerékpáros, aki szembe jött velünk a hegyről. Ő is alig tudta keresztülverekedni magát a meredek kőomlásokon kerékpárral. Ismeri a környéket, ide jár minden évben, mert itt van Cres mellett a Kovačine kemping, ami már március közepétől fogad vendégeket. Hamar találunk közös témát, ő kerékpárral járja ugyanazokat a hágókat az Alpokban, amiket mi motorral. Naponta egyet szokott megmászni. A kedvence a Stilfser Joch, olaszul a Passo dello Stelvio (N46.528627 E10.453041), mert szépen egyenletesen emelkedik. Gyakran jár erre lefelé jövet, olyankor elmeg a Reischensee mellett. A Plöckent (N46.596383 E12.950478, ez megy Kötschach-tól dél felé) viszont nem szereti.

A német kerékpáros szintén onnan jött.

A Rijeka felé vezető 501-es útról Hreljin falunál hirtelen jobbra fordultunk a hegyek felé. Az erdőkben kanyargó 5068-ason jutottunk el a 730 m magasan fekvő Fužine faluba, amely síközpont és két mesterséges tava a Bajer és a Lepovica miatt kedvelt kirándulóhely is. Útközben még hófoltokat is láttunk. A falu központjában egymás mellett van néhány nagyobb étterem. Az első amibe betérünk tele volt vendégekkel, a Konoba nevű másodikban ebédeltünk egy-egy sült pisztrángot.

A délután következő része egy kisebb rohanással telt el. Az autópályán hazafelé a már ismerős rutint követtük csak épp fordított sorrendben. Előbb az ÖMW kút jött a kávézással, Zágrábot elhagyva a kanyarok, Varazdin után egyedül maradtunk az autópályán, végül a malacka szag, rögtön utána a határátkelés. A magyar oldalon szőke kék szemű határőrnő vár ránk. Hosszan keresgélem az útlevelemet, odabent megint szól a dal: “Majd felhevült part ölén szeretlek forrón, míg tart az éj, S a meztelen tengerben hűvösen fürdünk, ha véget ér. A csókom sós lesz, És hidd el, jó lesz, Mert néha kell a romantika.”

– „Mögöttem azt a motorost nehogy átengedje, biztos forrásból tudom, hogy kábítószer van nála.” – figyelmeztettem, de elszúrta.

Márton cukrászda, Balatonlelle.

Nagykanizsától már inkább a mellékutakat kerestük, csak rövidebb szakaszokon tértünk rá az autópályára. Balatonlellén megálltunk a Márton cukrászdánál egy fagyira, aztán Székesfehérváron és Gánton keresztül már sötétben érkeztünk haza.

Gánt környéke.

Aznap éjszaka mélykék tengerrel, tüskés bokrokkal és durva napszítta kövekkel álmodtam. Közben szólt a zene: „A part menti sziklákra szőlő és magányos ház tapad, Az örök szél ráncosra gyűri a tengert s az arcokat. A napfény megéget, A vágynak kiégnek, És porrá hamvad a romantika”

 

Hasznos blokk

 

 

	GPS adatok letöltése (GPS waypoints, tracks, routes)
	A bejárt útvonalak Garmin MapSource waypoint és track adatai a Garmin GPS készülékekre feltölthető formában.

Ajánlott linkek	URL
Utazási tanácsok, fényképalbumok	www.horvat-utazas.info
Opatija angolul. A szállodákhoz link a jobb oldalon.	www.opatija.net
Cres linkgyűjtemény	cres.lap.hu
Horvátország linkgyűjtemény	horvatorszag.lap.hu

 

Nap	km	Útvonal
1	500	Budapest – Letenye – Zágráb – Opatija
2	225	Opatija – Cres – Valun – Lubenice – Mali Lošinj – Veli Lošinj
3	675	Mali Lošinj – Merag – Valbiska – Fuzine – Letenye – Balatonlelle – Gánt – Budapest

 

 

Költségek	[Ft]
Szállás (2 éjszaka egy főre)	16 000
Tankolás (1400 km)	31 000
Autópálya és komp díj	11 000
Étkezés (2 teljes nap egy főre)	17 000
Összesen	75 000

 

Mali Lošinj

Térképek, kiadványok
Isztria, Kvarner-öböl, Marco Polo útikönyvek, Corvina Kiadó Kft.

Étkezés
A szigeten a legjobbak a tengeri halételek voltak, ezek azonban drágák is a vendéglők étlapjain. Rengeteg birka él erre, ezért szinte mindenhol kaphatók a birkahúsból készült ételek is. Éhesek biztosan nem maradunk, mert ha egy faluban van legalább két ház, akkor az egyik templom a másik vendéglő.

Szállás
Opatija: Hotel Istra*** az egyágyas szoba ára 41 €/éjszaka volt reggelivel. (N45.3266 E14.3001)
Mali Lošinj: a helyi Terra Incognita utazási irodánál foglaltunk 22 €/fő/éjszaka áron szállást az óvárosban, cím: Del Conte Giovanni 8., tel: +385-51-520-744, web: www.terraincognita.hr

Kiutazás
A Budapest – Opatija távolság nagyjából 500 km, végig autópálya, amiből csak a Balaton – Nagykanizsa szakasz hiányzik. Horvátországban Zágráb előtt és után kétszer 5-5 €-t kell fizetni az autópálya használatért motoronként. Cres szigetet két komp járattal lehet megközelíteni. Az egyik a Krk szigetől induló Valbiska-Merag, a másik az Isztriáról induló Brestova-Porozina járat. Krk és a part között hídon kelhetünk át.

Motorosoknak ajánlott
Endurósoknak nagyon élvezetes terep lehet a közepes nehézségű Cres – Valun útvonal a hegyoldalban. Cresből a Marina mellett kell továbbmenni és a part vonalát követni úgy, hogy az mindig jobb kéz felől legyen. A kb. 15 kilométeres útszakaszon a kövek néha nagyra nőnek, viszont nincs sár és laza talaj. Valunból Lubenice faluba keskeny aszfaltút vezet. Ide a kilátásért érdemes ellátogatni. Visszafelé Mali Podol és Grmov között ismét köves úton mehetünk el a sziget édesvíz ellátását biztosító tó, a Vransko Jezero mellett a nyugati oldalon. Ez egy könnyebb szakasz.
Mali Lošinjból (N44.5271 E14.4705) kigurulhatunk Lošinj sziget legdélebbi pontjára egy kb. 8 km hosszú keskeny aszfaltozott úton.

Agárdi György, 2008. április 12.