Életem első külföldi túrájára indultam két barátommal tavaly nyáron. Horvátország tengerpartján való végig motorozás volt a cél. Mivel nem állt egyikünk se túl jól anyagilag, ezért a lehető legkevesebb költségre számoltunk, így a csomagban helyet kapott a sátor, polifon meg hasonló hasznos kiegészítők. Elég furán nézhettünk ki három különböző motorral. Az enyém Yamaha xjr 400, a két barátom közül az egyiknek Honda Shadow-ja, a másiknak egy 250-es ETZ-je volt, amit nagyon sok helyen furcsa szemmel néztek. Német nyugdíjas turisták azért ráismertek. Hát így indult útjára ez a kis fura csapat.

Szerbiából indultunk hajnalban, hogy még sötétedés előtt megláthassuk a tengert. Nagy ködben keltünk útra, szép lassan felkerült mindenféle meleg ruha, mert a nyári hálós kabát kissé szellősnek bizonyult. Az idő haladtával fokozatosan felszállt a köd és kisütött a nap, így már ragyogó időben folytathattuk eseménytelen, de tűrhető minőségű autóúton a túránkat. A Zvornik határátkelőn akartunk átlépni Boszniába, de eltévedtünk.

Az ETZ-nek megszorult a hátsó kerék csapágya, amit gazdája még otthon kicseréltetett egy kontár szerelővel. Vasárnap délelőtt volt, minden zárva. Egy autószerelő előtt álltunk meg és nagyon segítőkészségesek voltak az ott élők. A saját házilag készített aggregátorukból szedték ki a csapágyat. Beleszereltük, közben megkajáltunk és folytattuk az utunkat. Szarajevón végig motorozva láthatóak voltak a háború nyomai. Rengeteg ház még a mai napig is úgy áll. Végül nem jutottunk le a tengerre, késő volt ezért valahol a neretva-völgyi hegyekben vertük fel a sátrakat.

A Neretva völgyében

Ébredés után a Neretva folyó melletti alagutakkal tűzdelt úton jutottunk le Mostarig. Megnéztük a híres hidat, amit szépen ujjá építettek. A városban még látszottak a háború nyomai, több lebombázott épületet is láttunk, ami egyébként jellemző volt az egész ország területén. A városban még egy motoros is tiszteletkört tett velünk.

Mostar

Metkovicnál végre átléptük a Horvát határt. Opuzennél pedig megláthattuk végre az általam eddig még nem látott tengert. Úgy döntöttünk, hogy egy hídon megyünk át Peljesac szigetére, és csak visszafele jövünk komppal.

A Trpanjba vezető úton valahol (már nem emlékszem az izgalomtól) fürödtünk először a tengerben, ami kellemesen hideg volt. Rövid vízalatti szemle meg persze megismerkedés a sós víz szájba jutásával. Kajáltunk és indultunk tovább a sziget belsejébe. Pár évvel ezelőtt az egyik barátom járt már erre és megjegyzett egy remek olajfás helyet, amely kempingezésre alkalmas. A motorokat is el tudtuk rejteni, mert vadkempingeztünk. Mivel az országban elég jelentős a turizmus, ezért ezt nem nézik jó szemmel. A helyi boltban betankoltunk és itt töltöttünk 2 napot.

Várrom

Fürdőzéssel, napozással, pihenéssel, búvárkodással töltöttük. Este fele beszélgettünk, saját fogású halat és rákot ettünk, amit sörrel öblítettünk.

Itt töltöttük a 2 napot

Ébredés után még egy kicsit lubickoltunk és megbeszéltük, hogy tovább állunk.

Komppal jutottunk vissza a szárazföldre és Makarska felé vettük az irányt. Útközben megálltunk Gradacban ahol búvárkodtunk és feladtuk az otthoniaknak a képeslapokat. Még egy jó pár helyen leparkoltunk fénykép erejére. Nagyon bejött ez a szerpentines út, végig a tenger mellett. Makarskánál ismét kompra szálltunk, ahol átkeltünk Brac szigetére. A kompút elég hosszú volt, lehetőségünk adódott telefont és kamerát tölteni. Nekem a sziget nem tetszett, túl kopár, kihalt. Körbe motoroztuk a szigetet, kerestünk egy helyet, ahol tábort vertünk éjszakára.

Gradac

Reggeli kelés után nem pazaroltuk az időt, úgy voltunk vele, hogy majd valami szép helyen megállunk és reggelizünk. Lemotoroztunk Milnáig, ahol az emberek többsége a halászatból élhet. Be is futott egy hajó, amit rengeteg sirály követett. Kiadós kaja után jutott még osztriga is desszertként. A tengeri fürdőzés sem maradhatott ki. Supetarnál kompra várás közben szétnéztünk, tankoltunk, bevásároltunk. Ismét ki kellett használni a kompon való áramforrást Split felé. Komp után megint sok kilométer szerpentin következett, amit nagyon élveztünk egész Biogradig. Kezdett ránk sötétedni ezért kerestünk valami nyugis helyet. Kevés keresgélés után meg is találtuk, utóbb kiderült egy madár les.

Elég kihaltnak nézett ki, az ajtók zárva voltak de úgy gondoltuk az előtte lévő fedett teraszon meghúzzuk magunkat. Sikeresen kipakoltunk, de valószínű valaki megláthatott minket, mert kisvártatva megjelent egy terepjáró, ahonnan kiugrott két alak és elzavart minket. Hiába győzködtük, hogy akkor csak legalább előtte hagy verhessük fel a sátrakat. Nem, mennünk kellett. Végül is nem kevés keresgélés után találtunk egy másik helyet, ahol már csak szinte elterültünk a fáradtságtól.

Reggeli kelés után kaja, szokásos napi karbantartást követően motorra pattantunk és kényelmes tempóban elindultunk. Nem akartunk sietni, megnéztünk mindent, ami az utunkba került. A terv Szlovénia felé haladás. Időközben elgondoltuk, hogy nem kanyarodunk le az autópályára, hanem megnézzük a Vir szigetet. Egyébként is bejött nekünk ez a szigeten tartózkodás. Egyrészt kevesebb ember van, lehet búvárkodni anélkül, hogy ránk szólna bárki. Nem a búvárkodásért szólnának, hanem mert volt nálunk egy szigonypuska is. Kerestük azt a helyet, ahol le tudunk menni egész a partig. Még szólt is valaki ránk, hogy itt lebírunk menni teljesen.

Jó helynek bizonyult, fenyőfás hely 3 méterre a parttól. Igaz korán volt még, mert nem rég keltünk útra de úgy gondoltuk maradunk, ha másért nem, akkor legalább arra a napra volt szállásunk. Heverésztünk, fürödtünk, búvárkodtunk, meg készítettünk valami kaját. Este sörözés, megbeszélés merre megyünk másnap.

Reggelivel megint nem foglalkoztunk, úgymond majd megállunk valamerre. Szokásos készülődés után útra indultunk. Az autópályát megint kihagyva elmentünk alatta, ami egy öböl fölötti hídon ívelt át.

Meg is álltunk egy kicsit fotózgatni, de nem voltunk evvel egyedül. Egy plakátra lettünk figyelmes, amin bungee jumping felirat volt látható, meg egy telefonszám. Vártunk egy darabig hátha kedve támad valakinek, de hiába.

Tovább álltunk, pár kilométer után megint lementünk közel a parthoz. Egy móló szerűn álltunk meg, szembe volt egy kis szigetecske.

Én maradtam a csomagokra és a motorokra vigyázni, a többiek átúsztak búvárkodni, meg valami enni való után. Visszatértek egy csomó kagylóval, hallal és egy polippal, úgymond ez lesz a vacsora.

Kicsit húztam a számat, de gondoltam sokan szeretik ezeket a tengeri herkentyűket, meg elég drága is, akkor nem lehet olyan rossz. Kezdett megint nyugodni a nap, ezért kerestünk valami szálláshelyet. Egy hegyen töltöttük az éjszakát, megsütöttük a halat meg sörözgettünk. Az egyik barátom úgy hallotta, hogy a polipot előtte meg kell főzni, vagy legalábbis felforralni. Hát ez nem nagyon vált be ezért be is dobta egy kis olajba megsütni. Megmondom őszintén nekem nem nyerte meg a tetszésemet, ezért inkább mást ettem. De valószínű ki is marad az életemből. Ezután alvás következett.

Rijeka felé vettük az irányt és útba esett Krk sziget. Itt meg kellett állni a kialakított bejáratánál és fizetettek velünk 3 eurós belépőt, hogy miért azt nem tudom, mert különösebb látni való nem volt. Azért megálltunk itt is kajálni, meg fürödni. Ezen a szigeten is teljesen végig lehetett motorozni. Körbemotorozás után folytattuk utunkat Rijeka felé. A terv az volt, hogy körbejárjuk az Istriai- félszigetet. Rijekánál ismét elrontottuk az irányt, mert délről akartuk kezdeni de végül anélkül, hogy észrevettük volna fent találtuk magunkat az autópályán. Ezért a Szlovéniai határ előtt 100 méterrel visszafordultunk és a legelső kijáratnál lefordultunk. Végül is nem bántuk meg, mert kihasználtuk a végsebességet, meg mindegy volt merről kerüljük meg. Ahogy lefordultunk, úgy éreztük magunkat, mintha a Bükkbe vagy a Mátrában jártunk volna. Egy sávos forgalommentes utak, tiszta erdős, sötét és hűvös volt.

Én nagyon élveztem, mert később gyors kanyargós útba csapott át. Végül a térképet megint nem figyelte senki, ezért bementünk majdnem a félsziget közepére és csak Pazinnál kanyarodtunk felfelé. Sötétedésre értünk Umagra, jó nagyváros, tele élettel. Bevásároltunk egy boltban, utána neki indultunk szállást keresni. Mire megtaláltuk eléggé ránk sötétedett. Kipakoltuk a hálózsákot, gyors kaja után alvás következett. Hát mit mondjak jó éjszakánk volt, róka üvöltésre riadtuk fel.

Reggeli ébredés után folytattuk utunkat a félsziget déli irányába. Rovinjnál kitérőt tettünk egy nagyon jól kiépített strandnál. Itt bementünk egy étterembe is, ahol ettünk egy-egy pizzát. A pizza nagyon finom volt és meglepődtünk, hogy abszolút nem volt drága az itthoni árakhoz képest. Összepakoltunk és mentünk tovább. Már csak Opatijánál álltunk meg egy kicsit úszkálni. Ki kellett használni a tengert, mert megbeszéltük reggel, hogy hazafelé vesszük az irányt. Eléggé kezdett sötétedni mire Senjre értünk.

Tudtuk ez az utolsó hely, ahol utoljára látjuk a tengert, mert Bosznia felé kanyarodtunk. Utolsó képek, még egy csobbanás, feltöltöttük magunkat tenger vízzel, mert az otthoniaknak is kellett hozni. Jöttek megint a hegyek. Késő este, alig lehetett látni és a benzinem is igen fogytán volt. Sokáig mentünk, mikor úgy döntöttünk most már, muszáj megállni, fáradtak voltunk, benzin épphogy. Találtunk egy benzin kutat, de persze zárva volt. Beesés a hálózsákba és alvás.

Rengeteg út várt ránk, ezért korán reggel keltünk. Mikor felkeltünk, arra lettünk figyelmesek, hogy egy szántóföldön vagyunk. Úgyhogy gyors pakolászás, borotválkozás meg hasonlók aztán indulás haza felé.

A Plitvickei tavaknál álltunk meg reggelizni, szép volt a táj. Igaz nem mentünk be, mert elég korán értünk oda és nem volt időnk megvárni mire kinyit. De ahogy olvasgattuk a prospektusokat, megbeszéltük erre még érdemes rászánni egy túrát. El lehetne csak ezzel tölteni egy napot. Belépő olyan 4000 forintra jött ki, amiben nincsenek benne az egyéb költségek, mint pl. kisvasút, hajókázás a tavakon.

Útrövidítés miatt átléptünk Boszniába, így sok kilométert megspóroltunk. Valahogy a Boszniai határőröknél nem ment zökkenőmentesen a bejutás. Valamivel mindig kekeckedtek. Volt hogy a határ előtt nagy sor állt, ezért a motorokat leállítottuk és levettük a bukót. Mondta, hogy vegyük fel, mert kötelező, persze kánikula volt és röhögtek. Mondtuk, hogy azért vettük le, hogy lásson minket, erre ő, hogy olyan a szeme, mint a sasé. Szerencsénkre a ’zöldkártyát’ nem kérték sehol, mert az egyikünknek nem volt. Pár kilométer múlva visszaléptünk Horvátországba. Novska körül ennél az emlékműnél álltunk meg.

A háborúban elesett katonák emlékére állították. Utunkat folytatva beértünk egy kanyargós erdei útra, ahol megálltunk enni és fotózni. Találtunk egy ilyen feliratú táblát, hogy akna veszély.

A háború idején annyi aknát szétszórtak, hogy képtelenség azt felszedni.

Tettünk egy kitérőt a Kopáncsi rétre. Hát ide is éppen zárásra értünk, de nagyon rendesek voltak, látták messziről jöttünk, ezért legalább a büféjükbe beengedtek egy kávé erejére. Ide is érdemes volna eljönni egyszer, szerintem, el lehetne tölteni itt is egy egész napot. A belépőt itt nem tudom mennyi volt, de gondolom nem egy csillagászati összeg. Visszakanyarodva útba ejtettük Osijeket (Eszék).

Késő volt mikor átléptük Szerbiát, és mintha húztak volna egy vonalat, az eddigi 10 napos kánikulát egy nagy zápor törte meg. Így nekem egy emlékem maradt a szomszéd országról, hogy a tengerre és visszafele is rossz idő volt. Szakadó esőben, szétázva, átfagyva értünk valamikor hajnal 2 körül Oromra, ahol barátomék laknak. Hatalmas élménybeszámolót tartottunk. Másnap reggel még beszélgettük az elmúlt napok eseményeit és néztük a videofelvételeket. Délelőtt folyamán elhagytam az országot és végre hazaértem Szegedre.

A kényelmet kivéve nagyon jó, tanulságos túra volt. Ahogy írtam nem egy csúcs szuper ’túragőzösökkel’ vágtunk neki, de gond nélkül állták a sarat. Hegyes és sík terepen egyaránt. Tenger mellett, szerpentineken. Egy biztos, tanultunk az esetből, egy pár dolgot máshogy csinálnánk.

10 napból végig kánikula volt, csak az utolsó nap hazafelé szakadt ránk az ég. Összesen 2970 km-tert tettünk meg. Csapágyat eltekintve nem volt több műszaki problémánk. Arról nem is beszélve, hogy ez a legendás ETZ már megjárta egyszer az Adriát és még előtte áll a további bizonyítás. Elmélkedünk és várjuk a következő túránkat.

A saját költségem kb.70,000 Ft volt. Amiben benne van a kaja, benzin, KRK-nál az úthasználat, háromszori komp. Azért ez elég kevésnek bizonyult.

Képek és szöveg: Lajos Gábor, 2008. február 6.