A teljes odaútra 850 km-t számoltunk egy éjszakai szállással Splitben. Odafelé még el kellett kanyarodnunk a Plitvicai tavak felé, mert a visszaúti szállásunkat ott szerettük volna megejteni és szerettük volna biztosítani a kényelmünket előre. Emiatt a kerülő miatt ugyan kicsit hosszabb volt a túra, de azt hiszem, hogy ezt egyikünk sem bánta. Sőt! Egyszerűen gyönyörű az a dimbes-dombos vidék. Nem akartunk kihasználni a rohamosan szaporodó Horvát autópálya szakaszok adta lehetőségeket, inkább a hegyi, tengerparti szerpentines utakat kerestük. Talán érthető. A magyarországi esős, eseménytelen szakaszra kár időt pazarolni. A Horvát terület igazán az autópályától távol, a hegyekben tetszett igazán, noha esőből ott is kijutott bőven.

Splitig semmi különös. Este egy kiváló vacsora egy helyi étteremben megalapozta a jó éjszakát az első napunkra.

Herceg Novi a montenegrói határtól alig 20Km-re található. Egy nyugodt tengerparti szakasszal és egy erősen fejlődő városközponti szakasszal bír. Szép hely, tényleg szép tengerpart, de…

Egész Montenegróra elmondható, hogy még nem igazán készültek fel a turisták fogadására. Nem is igen találkoztunk sem gyalog, sem motorral külföldiekkel. Általános a cirill betűk használata és a megszokott nyugat-európai nyelvek egyikén sem igen találni étlapot, a helyiek sem beszélnek idegen nyelveket. Vagy legalábbis ügyesen bujkáltak előlünk.

Az infrastruktúra elfogadható, nincs semmi gond ez ügyben. Talán nekem egy kicsit sok a rendőr az utakon és kevés a benzinkút, de ezt inkább a személyes érzékenységem mondatja velem.

Mondhatni azt is, hogy így igazán romantikus egy nyaralás és ez igaz is, amíg el nem kell intézni valamit. Akkor jönne a feketeleves. Szerencsére ezt nem kellett megkóstolni.

 Félnapos tengerparti punnyadás után másnap átmentünk a meglehetősen „érdekes” nevű településre, Budvára. Maga a város leginkább a nyüzsgésével, zsúfoltságával és szépségével fogott meg minket. Az igazi szépség mégis az odafele tartó út volt. Ez ugyanis átment a teljes Kotori öblön, ami érthetően a Világörökség része immáron. Aki arra jár, semmiféleképpen ne hagyja ki a lehetőséget, hogy a szinte végig a tengerparton menő úton körbejárja a vidéket. Páratlan élmény volt.

Haza felé, még a Montenegrói határon, hála a vámosok papír imádatának, kiderült, hogy egyikünk a hotel széfjében felejtette a tárcáját. Ő visszafordult, mi a „senki földjén” vártunk, de nem kellett sokat, szerencsére tényleg nincs messze a határtól.

A kis intermezzo után a haza felé tartó úton mindenképpen szerettük volna felkeresni Krka vízesést. Minimális kerülő, de nagyon javasolt mindenki számára, aki még nem látta. Aki ismeri, az meg azért látogasson el újra ide. A vízesés valójában egy 9 vízesésből álló rendszer, melyek gyalog be lehet járni, de ehhez egy teljes nap is kevés volna. Hajóval lehet a park bejáratát megközelíteni. Ugyanez hoz vissza, vagy a bátrabbak vállalkozhatnak egy hosszabb sétára is.

Innen már egyenes út vezetett a túra elején kiválasztott Plitvicai hotelhez. Sajnos itt megint igen rossz, barátságtalan idő fogadott minket és még másnap sem javult sokat, így hazaindultunk. Innen már „csak” motorozás várt ránk.

 Egyszer egy nagyon bölcs író azt mondta, hogy nem a helyzetekben élünk, hanem útközben. Noha szinte biztos, hogy nem ilyen utakra gondolt, mégis sokszor eszembe jutott ez a túra alatt. Nagyon igaz. Szép út volt!

Molnár Imre, 2006. július 26.