A szokásos esti program (láncápolás, sör, vacsora) után hamar elalszunk a fáradságtól, a tiszta levegőtől, és a szinte tapintható csendtől. Hogy errefelé miért nincsenek egész éjjel csaholó kutyák ???

Bőséges büféreggeli után 9 –kor pattanunk újra nyeregbe. A mai nap a Dolomitok déli része a cél, a Misurina-tó, és Cortina di.Ampezzo érintésével. Az alábbi hágókat sikerült megjárnunk:

Passo Duran  – 1605 m magasra első osztályú aszfalton, de csupán kerékpárútnyi „szélességben” lehet feljutni.

Passo di Cereda – jó minőségű, aránylag széles és gyors tempót engedélyez.

Passo di Rolle – 1984 m, kiváló minőségű, rettentő gyors, a vége hajtűkanyarokkal tűzdelt. Szenzációs!

Passo di Valles – brutálisan gyors, 100 feletti tempó.

Passo di Falzarego – jégeső, felhőszakadás, Cortina után markolóval tették szabaddá az utat a lemosott kő és sár hordaléktól. Teljesen eláztunk.

Ma 320 km-t teljesítettünk. De pihenés helyett előbb a ruhák, csizmák szárítása vár ránk. Hogy gyorsabban menjen, rásegítünk egy kis whiskyvel. Az ebből fakadó „Jé, hiszen én tudok németül” boldogító érzésével aztán házigazdánkat is bevonjuk a vidám szárogatásba.

Imitt-amott még nedves felszerelésben vágunk neki a harmadik napnak, némileg ugyan megfogyatkozva (akinek már kanyarundora van, inkább a relaxálás mellett dönt). Az időjárás kedvezőnek tűnik, úgyhogy hajrá! Ma a Dolomitok fő és ismert útjai következnek, melyekben az előzetes várakozásoknak megfelelően, nem is csalódtunk.

Brunico előtt délnek fordulunk a Kronplatz felé (Furkelsattel), melyet keskeny és sok hajtűkanyarral tűzdelt úton érünk el. Az infrastruktúrát látva, valószínűleg ismert és felkapott téli üdülőhely lehet. Leérve a hegyről Longega után a 244-es úton megyünk Corvara irányába. Ennek a szakasznak van egy  hihetetlen élményt nyújtó része. Sokáig völgyben, sík terepen kanyarog az út, egyenes szakasz talán nincs is. Az aszfaltcsík széles, új és RAGAD! Rengeteg a motoros.

Hágók a Sella csoport körül, melyeket leküzdöttünk:

Passo di Gardena – széles, kiváló minőségű és lendületes, nekem ez tetszett leginkább. A tetőn olyan látvány fogad, amiért – ha valaki szereti a hegyeket- gyalog is érdemes felmenni. A Sella csoport északi oldala fantasztikus formájú sziklaképződményekkel bűvöli el az idelátogatót.

Passo di Sella – Szűkös, töredezett, kátyús burkolat és nincs ritmusa. Nem tetszett.

Passo Pordoi – Méltán a leghíresebb. Széles, bordó színű(!) biliárdasztal simaságú burkolat és sok turistabusz. A csúcson (2238m) bazár, étterem és felvonó 2950 m magasba. Jó ötlet volt nem kihagyni a lanovkát, bár felfelé lebegve nem mindenki gondolta így.

Passo di Campolongo és Valparola – Az előzőek után tulajdonképp semmi említésre méltót nem találtunk bennük.

Időhiány miatt a Passo di Fedaia kimaradt, a Falzarego-n lefelé ismét Cortina di Ampezzo (persze megint esik az eső) érintésével jutunk a szálláshelyünkre.

9-kor indulás, 600 km van előttünk Olaszországon és Szlovénián keresztül, ami aztán jóval több lett, de ezt akkor még nem sejtettük. A határ után balra fordulunk Sexten irányába az 52-es, majd a 355-ös úton. Egészen Tolmezzoig élvezzük a Dolomitok szélén vezető út szelídségét, mely sok kis településen vezet keresztül. Itt már nem érzékelhető a turistaforgalom, a falvak vasárnap délelőtti nyugalomban maradnak el mögöttünk. Talán ezért nem is sietünk, teljesen nyugodt tempó mellett bőven jut időnk  nézelődni is.

Tolmezzo után felmegyünk az autópályára, de csak Pontebbánál tudjuk azt elhagyni, pedig a Sella Nevea lett volna a cél. Vagy nem volt lejáró, vagy nem láttam, úgyhogy -Bár ne tettük volna!-  visszafordulunk a 13-as úton, melyről Sella Nevea érintésével jutunk Szlovéniába. Felfelé azért megtréfáltak bennünket azok a hajtűkanyarok, melyek szűk, sötét és nedves alagutakba fordulnak be, úgy, hogy ez a turpisság nem látható előre.

A Predil hágón lefelé aztán egyik társunk elesett, melynek sajnos többnapos, „teljes panziós” kórházi ellátás lett a következménye. A balesetnél nagyon sokan segítettek, magyarok, szlovének, osztrákok.  Köszönet érte így ismeretlenül is. A hivatalos helyi közegről ugyanez azonban már nem mondható el, a segítőkészségnek még csak a szikrája sem volt felfedezhető tetteikben. Barátunkat Goriziaba szállították. Mi, a formaságok boveci elintézése után mentünk utána, majd onnan autópályán száguldottuk  hazafelé. A horvát határon az SV 650-es és pilótája a fáradságtól „bedőlt” a határőr bungiba, így aztán rögtön tovább is intettek bennünket.

A négy nap mérlege röviden: 5 ország, 1900 km, számtalan hágó, iszonyú mennyiségű kanyar, rengeteg élmény. És már értem, hogy miért nevezik a Dolomitokat „motoros paradicsom”-nak.

Ui: Időközben barátunkat is hazaszállították Olaszországból. Három hónapig azonban még  az ágya lesz az irodája. De úgy tűnik, már ismét elemében van.

Kálmán Zoltán, Kaposvár, 2006. július 4.