Minden napra egy ország motortúra 2015

Szlovákia-Lengyelország-Csehország-Ausztria-Szlovénia-Horvátország

A szokásos éves nagy túránkat idén ismételten június első hetére terveztük. Bár előtte megint igen csak nagy anomáliákat produkált az időjárás, mi bíztunk abban, hogy idén összejön a szép idő a tervezett időszakban. Az időjárási portálokat figyelve, már egy hónappal előtte úgy tünt, hogy ez egy jó hét lesz.

És telt az idő, közeledett az indulás napja, de ez a hetecske valahogy mindig napos maradt a sok esős hideg napnak jelzett felhők, hidegek, 10 fokok között.

A valóságban pedig mindez így is történt, sikerült úgy végigmenni a teljes útvonalon, hogy az esőruha ki sem jött a csomagok közül.

Ilyen szép időben teljesített túrát legutóbb 1993-ban tettem, bár akkor a Weissensee mellett Ausztriában meglegyintett minket az esőcske, de az is csak pár percig tartott.

Néhány szót az úti célról:

Mint korábban is, most is adott volt 7,5 nap, péntektől-péntekig. Tervbe volt véve, hogy ez alatt meg kellene nézni a régi Szepességi városok egyik másikát, ahol már régen jártunk, valamint vonzott minket a Duna völgye a Wachau-i rész, illetve az osztrák kanyargós utak. Gondoltunk ezen kívül még a Bledi tóra, illetve a Bohinji tóra, illetve kacérkodás szintjén ott volt még az Isztriai félsziget, Kvarner öböl, Opatija, no meg a tengerben fürdés, ha már ennyit izzadunk. Indulásunk után, úgy a harmadik napon találtuk ki, hogy minden éjszakát más országban fogunk tölteni, mely megadta túránk mottóját: “Minden napra egy ország”

Idén újítás a korábbiakhoz képest, hogy hagyom magam rábeszélni egy kordura kabátra, mely kényelmesebb utazást ígér a korábban használt bőrrel szemben. Bár esőben való képességét nem volt módom kipróbálni, nem lettem meggyőzve arról, hogy ez valóban kényelmesebb, mint a több mint két évtizede használt bőr.

A másik újdonság pedig az, hogy idén a “Strava” nevű alkalmazást használtam az útvonal rögzítésére, hogy utólag ne kelljen a térkép fölött bogarászni ezen irományom elkészítésekor azon tűnődve, hogy vajon hogy és miként jutottunk el ide, vagy oda, mely városokat érintettük és melyeket nem, illetve arra is nagyon jó, hogy utólag megnézzük, hogy hol tévedtünk el. Idén is volt egy ilyen esetünk, hála a Garmin 660-asnak, de erről majd később, az adott nap eseményeinél részletesebben.

Szokásos módon pénteken munka után tervezzük az indulást. Az előkészület olyan 50%-os csak, így még egyszer át kell gondolni, hogy minden megvan-e. Elkövetem azt a hibát megint, hogy nem lista alapján pakolok, így később derül ki, hogy a bicska, tányér, pohár, főző szett, stb…idén nem utazik velünk. Mint későb kiderül, ezek nélkül is lehet tökéletes a túra.

17:00-kor indulok Budaörsről, búcsut veszek a családtól, lekísér mindenki a garázsba, majd érzékeny búcsú után fordul a kulcs a zárban, röffen a jószág én pedig elpöfögök Nagytarcsa irányába, hogy ott Istvánnal találkozva együtt kezdjük meg ez évi túránkat.

Átvágok a városon és kb. 1 óra múlva érkezek meg hozzájuk, ahol még bőven folyik a készülődés. A pakolás közben az a kérdés például csak a vicc kedvéért merül fel, hogy: “ne hozzunk sátrat?” István nem nagyon szereti a sátrat, és miután megnyugtatom, hogy nem fontos, hogy hozzunk, vidáman belehúz a csomagolásba majd nemsokára egyértelműen jelzi indulási szándékát, azaz: Akkor GO!

Indulunk hát, irány Isaszeg, ahol tankolunk, majd a gyönyörű nógrádi tájon át megérkezünk Kétbodonyba, ahol otthonról hozott elemózsiánkból nagy energiatartalmú vacsorát készítünk. Este még egy jót beszélgetünk az elmúlt hetek, hónapok történéseiről. Van is mit mesélni, hiszen a rohanó életben csak ilyenkor van egy kis szünet arra, hogy egy kicsit áttekintsük a múltat, egyeztessük a jövőt.

Az indulás pillanata

Első és 2. napi útunk (a 2. nap végére kicsit elnagyolta a Strava az útvonalat)

Reggel még jó sokáig húzzuk a lóbőrt, majd nagy nehezen tápászkodunk a már erős melegben, majd kiülünk a teraszra reggelizni. Szép nyugodt készülődésünk eredménye végül az lesz, hogy éppen ebédidő táján hagyjuk el a bázist és indulunk neki az előttünk álló hétnek. A kisboltnál megállunk és én egy nagyon finom hazai csípős kolbászt veszek, hogy azért legalább az ízek elkísérjenek bárhová is vet minket a sors.

Az út eleje természetesen nagyon ismerős, Szentére megyünk, majd felmegyünk a csöpp kis hágón Magyarnándor irányába. A falvak, amelyeken végigmegyünk egy nagyon szép utat szegélyeznek. Tőlünk jobbra látszik Szanda vára, de a legszebb hely számomra mégis Cerhátszentiván előtt van, ahol a magaslatról az egész környék jól belátható. Innen Alsótold felé megyünk, majd Pásztón átvágva már a Mátrában vagyunk. Galyatető után van egy szakasz, közvetlenül az Országos Kék Túra útvonalon, ahol mindenképpen meg kell állnunk, hogy egy kicsit bámészkodjunk. Ha a Magas Tátra most látszana, akkor azt is mondhatnám, hogy megnézzük az előttünk álló másfél nap útvonalát. Most ugyan nem látszik a Tátra, de a kilátás így is pazar. Nézelődés után indulunk Eger felé. Előbb Parádsasvár, majd Sirok vára tűnik fel az útról, majd tovább kacskaringózva beérünk Egerbe. Itt északi irányba forduluva Szilvásváradon keresztül hajtva nemsokára átgördülünk a határon. Nem sokkal utána leállunk egy szusszanásra, ahol előkerül a hazai csipős kolbász és nagyon meg vagyunk elégedve a sorsunkkal. Az idő gyönyörű, bárányfelhó sem zavarja a kilátást. Telve energiával megyünk tovább Krasna Horka vára felé, ahol aztán nem állunk meg és egészen Kassáig jutunk. Az idő már jóval hét után jár, így felmerül a szálláshely keresésének gondolata. Miután a belvárost nem szándékoztunk megnézni, rőgtön észak nyugat irányába fordulunk, ahol végül egy szép utat találunk. Éppen egy autóvarseny után vagyunk, pakolják az aznapi helyszínt, készülve a másnapi futamra. Nagyon szuper ez így mert az út minősége eleve nagyon jó, a pálya tiszta, száraz, így az utolsó 20 kilóméterünk igazi fílinges motorozás a naplementében. Az út mentén találjuk meg aznapi szállásunkat, ahol egy kényelmes szobát veszünk ki és este finom vacsorát is kapunk.

Reggeli készülődés

Kilátás a Mátrában északi irányba az OKT útvonalán

Az Országos Kék Túra útvonalán

Krasna Horka vára után nem sokkal

A CBR a naplementében

Első napi szállásunk Kassabélán

Jó időre ébredünk, nincsen felhő az égen. Reggeli után indulunk tovább Lőcse irányába. Az oda vezető út mellett egy tó mellett motorozunk el, mellette erdők, dombok hegyek. Nagyon szép környék.

Nagy a meglepetésünk, amikor egyszercsak egy hatalmas várat pillantunk meg tőlünk jobbra. Megkeressük a várhoz vezető utat, majd megállunk a parkolóban, ahonnan gyalogosan lehet felmenni a romokhoz. Leállítjuk a motorokat, majd gyors informálódás után jövünk rá, hogy hol is vagyunk. A magyar történelem sok csatáját megélt Szepesi várhoz.

Időnk nem sok van ezért cask fényképezkedünk a várral, majd irány tovább Lőcse felé.

Lőcsére érkezve rögtön bevetjük magunkat az első kávézóba a főtéren. Szokásáos módon István letelepedik, én pedig teszek egy kört a főtéren. Legutóbb 1990-ben jártam itt, akkor is motorral, azóta azonban sok minden történt. A város eleve egy kis égszerdoboz, a Szepességi városok közül talán a legszebb. A főtéren a Városháza teljesen felújításra került, csak úgy mint a többi ház is. Megtalálom a szégyenketrecet is közvetlenül a városháza mellett van, nem lehetett kellemes annak idején annak, aki ide került. Útközben kimegyek a városfalhoz, hogy a környék hegyeire vessek egy pillantást. Időközben visszatérek a kávézóhoz és én is benyomok egy “látte mákiátót”, mielőtt tovább mennénk.

Indulásunk után nem sokkal az egyik magasabb ponton egyszer csak feltűnik a Magas-Tátra. Mint mindig, most is megdöbbent a grandiózus látványa. Kicsit irigylem az út melleti panel lakóit, akiknek nap mint nap ezzel a látvánnyal kell megbírkózniuk. :))

Ahogy közeledünk, már a csúcsokat is ki lehet venni. Mint a koradélutáni időszakban szinte mindig, most is felhőben vannak a magas csúcsuk. Nam látszik a legmagasabb Gerlechfalvi és a Lomnici sem, sőt a Nagyszalóki felső harmada is felhőben van.. Látszik viszont a Kis Viszóka, a maga több, mint 2400 méteres magasságával. Jó lehet ilyenkor fent a csúcson kirándulni.

Mi most nem állunk meg, hanem megyünk Zakopane felé. Elhagyva Tátralomnicot balra kell fordulnunk Zsár felé. A derékszögű kanyarban az út közepén áll egy BMW sportkocsi, hátsó kereke kiszakadt, szomorú gazdája egy árnyékos helyen, egy fatönkön üldögélve várja a mentést. Odaérve látszik, hogy a kanyarvétel nem igazán jól sikerült, a hátsó kereket megdobta az útszegélykő. A kocsi elég siralmas látványt nyújt, most nem feszíti az aszfaltszaggató erő.

Ez a kis közjáték számunkra csak egy rossz emlék, az autó gazdájának valószínűleg ennél sokkal rosszabb.

Megyünk tovább Zakopane felé, majd megállunk tankolni. A benzinkútnál kedves magyar motorospáros fogad minket. Ketten jöttek két motorral. Egy két szót váltunk a tervekről, és az elkövetkező nap útvonaláról. Ők Lengyel országba mennek egy kis kirándulásra, mi pedig elmondjuk, hogy több országot szeretnénk keresztül motorozni. Jó utat kívánunk egymásnak, majd elindulunk és nemsokára megállunk egy kis ebédszünetre.

Békés ebédünk egyetlen mozzanata, hogy nyáj közeledik a domb aljáról, majd az ügyes pásztor leállította az út forgalmát, hogy a bárányok biztonságban áthaladjanak.

Ebéd után újból átkelünk a határon, majd nyugat felé vesszük az irányt. Célunk, hogy estére átérjünk Cseh országba. A nap további részében ennek szellemében motorozunk, majd valamivel nyolc óra után, átlépve a Szlovák-Cseh határt találjuk meg esti szállásunkat az út menti színvonalas Sirakov Hotelben.

Szepesváralja irányában

Szepesváralja

Szepesi vár

Távolban a Szepesi vár

Lőcse

Városháza Lőcsén

Lőcse

Lőcse

Lőcse

Lőcse

Lőcse

Feltűnik a Magas Tátra

Háttérben pont látszik a Kis-Viszoka 2.429 m magas csúcsa

Tovább Zakopane felé

Fast food Zakopane után

Lengyel pásztor munkában

Dél Csehországi szállásunk a Sirakov hotelben

A 3. nap útvonala

Egyre korábban sikerül felébredni, látszik, hogy kezdünk belerázódni a gyűrődésbe. Gyors reggeli után már indulhatunk is. Az út nem különösebben szép, de ami nagyon zavaró, az a sok kamion és diesel autó, melyek előttünk pöfögnek. Zlin városának nem akar vége lenni. Lámpa lámpa hátán, forróság és büdös diesel szag. Hamar döntést hozunk, hogy nem megyünk el Znojmóig, hanem a lehető legrövidebb úton lemegyünk Tullnba, majd onnan a Duna partján fogjuk folytatni az utunkat. Tulln főterén találunk egy kedves kávézót, ahonnan a városnézést egy Wiener Caffe, valamint diós sütemény társaságában kellemesen elbeszélgetve, gyakorlatilag egy ültő helyünkben ejtünk meg. Elindulva arra számítok, hogy egyből kimegyünk a Duna partra és ezen megyünk Melk fele. A helyzet az elején sajnos nem így van, egészen Kremsig az autópálya mellett kell menni és csak Krems után kezdődik az a gyönyörű szakasz, melyet mindenki úgy ismer, hogy a wacha-i Dunapart. Én most járok itt előszőr, fantasztikus a látvány. A Duna egyre szűkebb szurdokba kényszerül a környező dombok viszont egyre magasabbak. Az oldalukban mindenhol szőlő ültetvények látszanak. Aztán feltűnik egy vár Dürrsteinnél a mi oldalunkon. István nem áll meg, azt hiszi, hogy jártam már erre, úgyhogy csak úgy menet közben próbálom megjegyezni, hogy mennyi minden van itt, ami miatt vissza kell majd jönni. Ahogy tovább megyünk az egyik kanyarban feltűnik egy nagy hajó, melyet a Pesti rakparton is lehet néha látni. Itt bizony jóval szűkösebb a hely, a kapitánynak nem kis helyismerete lehet, hogy a szük kis kanyarokat be tudja venni, ezzel a nagyon hosszú hajóval.

Időnként feltűnik egy-egy mobil gát, és annak vasbeton szerkezete. Egynél meg is állok, hogy közelebbről megnézzem. Emlékszem, hogy a 2013-as nagy áradásnál erről a területről származott egy döbbenetes kép, ahogy Grein városánál a mobil gát szerkezete megvédett egy házat, amelynek a cserepes tetejének majdnem a csúcsáig ért volna a víz szintje. A szerkezet maga teljesen megegyezik a nálunk Szentendrén alkalmazott megoldással. (Elnézést a szakmai kitérőért).

A következő állomásunk Melk, ahol a fenti parkolóban állunk meg, közvetlenül a bencés kolostor mellett. Istvánnal lemálházunk és harapunk valamit, majd leszaladok a városka főterére, illetve a kolostorba is sikerült beslisszolni, amit akkor már éppen zártak.

Már jócskán lement a nap, amikor elhagyjuk a Duna partját és Ybbs előtt délnek fordulunk. Előbb bemegyünk Amstettenbe, azzal a szándékkal, hogy majd itt fogunk éjszakázni, azonban nem találunk megfelenő szállást. Amit találunk, az barátságtalan “viszont” elég drága, úgyhogy a következő faluban találunk magunknak egy alkalmasat, igaz nagyon kicsi szobával, azonban nagyon kedves háziakkal.

Reggeli indulásunk a Sirákov hotelből

A megrakott batár

Tulln főterére érkezve

Tulln főtere

Tulln

Kávészünet Tullnban

Melk

Melk

Melk, az egyik belső udvar

Melk, a hátsó főbejáratnál

Melk

Melk, lépcső a főtér irányába

Melk főtere, fent a garndiózus apátság épülete

Melk

Melk parkoló

Tovább Grein irányában Persenbeug

Éppen Persenbeugban álltunk le egy kicsit

Grein felé a festői Dunaparton

Grein, a parton az új mobilgáttal

Grein, 2013-ban ezen a részen kb 2,5-3,0 méter magas lett volna a víz ezen a sétányon a gát nélkül

Grein, régen itt volt az egyik hajóval legnehezebben bevehető kanyar a Dunán, míg el nem készült a Dunát szabályozó vízlépcső Persenbeugnál

Szállásunk Amstetten után

A 4. nap

Reggeli után indulunk tovább dél felé. Mára egy olyan utat terveztünk, hogy északról-dél felé átvágunk Ausztrián, méghozzá oly módon, hogy csak kis uton megyünk, teljes mértékben elkerülve a főutakat. Rögtön indulásunk után felmegyünk előbb a dombok, majd a hegyek közé. Egyik-másik helyen olyan szép kilátásra bukkanunk, hogy meg kell állnom fényképezni. Nemsokára Altenmarkt bei St. Gallen nevű városkába érkezünk, majd innen St. Gallen, Weber és a csodálatos fekvésű Weng am Gesäuse helységeken vezet tovább utunk. Ez a rész különösen tetszik nekem, ez az, amiért annyira szeretem Ausztriát, mert itt minden egyben van, ami egy motoros túrához kell.

A mai esti végcélunk Szlovénia, a Bohinji tó, de elhatározzuk, hogy a kedvenc 85-ös utunkon is megyünk egy kicsit ha már erre lehetőségünk van. Ezért Klagenfurt felett keletnek fordulunk és innen közelítjük meg a Drávát, valamint Völkermarkt városát. Továbbra is kis utakon megyünk, sőt egy “Umleitung” tábla miatt egy további kis kerülőre van szükség, hogy leérjünk a 85-ös útra. Mint mindig, itt is István megy elől, kb 150m lehet a távolság, amikor a rend őre az egyik falucskából kivezető szakaszon előugrik és megállítja őt. Hátulról nézve a történést az az első gondolatom, hogy  itt most nem az elmúlt napok motoros tapasztalatait összegző beszámolóm következik, ez itt most nem lesz kérdés, sokkal inkább az elmúlt pillanatokban leírt út-idő függvényünk elsőrendű deriváltjának értéke, azaz a sebesség nagysága, mellyel bemértek minket ravasz pozíciójukból. Leállok én is István mellé, leveszem a bukót, a beszélgetés barátságosan, mosolygosan indul. Kérik István iratait, a rendőr nyugtázza, hogy én leszek a tolmács. Arra a bátortalan kérdésemre, hogy esetleg valamit rosszul csinálunk-e, bátorító, mosolygos választ kapunk, – Ja, RICHTIG!, (szól a kedves válasz) – azaz elsőre sikerült kitalálni, hogy valami azért tényleg nem stimmel velünk. A következő kérdésemre elmondja, hogy István 91 Km/h val jött a lakott területről én padig valahol 70 és 91 között, így kettőnk büntetése egy nagyon humánus számítás alapján (csak ma, csak most  és csak nekünk) 25,- EUR.

Huuuh………………., ezt megúsztuk, boldogan fizetek, az az érzés kerít hatalmába, hogy mi itt most valami nagy ajándékot kaptunk,   – és ez valóban így is van. Átadják a csekket, valamint az osztrák rendőrség további jókívánságait egészen hazáig tartó útunkra vonatkozóan. Mosolyogva válunk el egymástól, az egész nagyon pozitív, inkább jó, mint rossz élmény marad.

Mindezek után végre lejutunk a 85-ösre, ahol kis pihenőt tartunk és elővesszük a nyereg alatt puhított csokis kekszet az ijedtségre. Itt egy kicsit elidőzünk, beszélgetünk és nézzük az időről-időre feldübörgő motorosokat, akik szintén e szép utat választották a kikapcsolódásukra.

A mára tervezett utunk már viszonylag rövid, Ferlachból rögtön a Loiblpass irányába fordulunk Szlovénia felé. A hágón felfelé haladva látjuk a magyarul kissé viccesen csengő Tscheppaschluct nevű vízesés tábláját, magát a vízesését legutóbb ca. 30 éve, mint gyerek láttam utoljára, ezúttal is csak az emlék marad.

Szlovéniába átérve gyorsan tankolunk egyet, bemegyünk az Aldiba bevásárolni, majd irány Bled. Itt sem állunk meg, bár a motorról azért be-bepillantok a tóra és a kis szigetre a rajta álló templomra. A cél hogy eljussunk Ukancig a Bohinji-tó nyugati végéig, hogy itt keressünk szállást estére. Mindezt egy turista szállóban meg is találjuk, közvetlenül a tó partján. Több lehetőség is adódik, tájékoztat a kedves recepciós lány, van a tömegszállás 20 fő/szoba, kisebb tömeg szállás, ca 8-10 fő/szoba, fürdő a folyosó végén, valamint a saját szoba saját fürdővel. Mi az utóbbit választjuk, kapunk egy szép szobát erkéllyel, kettőnknek összesen 8 emeletes ággyal a szoba falára Szlovén tájat ábrázoló vadászati jelenettel, amint a vadász a szomszéd magas hegyen legelésző zergét figyeli lövésre készülve. A jelenet azért is vicces, – ezt latolgatjuk Istvánnal, mert ugyan nem tudjuk a későbbi végkimenetelt, de ha le is lőné szegényt, akkor sem tudná onnan lehozni, annyira meredek az oda vezető sziklafal.

Kicsit átrendezzük a szobát, kivisszük az asztalt az erkélyre és fejedelmi konzervvacsorát eszünk.

Indulás dél felé

Csodálatos “nevenincs” utakon

Egy kis pihenő

Szokásos kávészünet

A 85-ös, a nagy kedvenc

Pihenőnk a 85-ösön

85-ös a másik irányba

A Bohinji-tónál a szállásunk

Esti vacsoránk előkészületei

5. napi útvonalunk

Reggel felébredve rögtön a zergét keresem a falon, hogy lelőtték-e már szegényt, de szerencsére megtalálom a hegy tetején, még mindig csak készülődik a vadász. 🙂

Reggeli után gyorsan felpakolunk, visszamegyünk Ribcey Laz ba, a tó keleti partján fekvő kis falucskába. Itt leállítjuk a motort és gyönyörködünk a tó látványában, valamint a tó partján álló középkori templomban. Innen dél felé megyünk Gorizia irányéba az egyetlen hágón keresztül, ahol még látjuk a környező hegyeket a környező Triglav Nemzeti Parkot, magát a Triglavval együtt. Az idő nagyon gyorsan melegszik, egyre kanyargosabbak az utak csak nagyon lassan tudunk haladni. Néha megállunk a tervezettek szerint, amikor már elviselhetetlen a bukósisak nyomása és a forróság. Lehet, hogy csak a kordura kabát miatt van mindez az érzés, nem jól használom a ventillációs nyílásokat, de lehet, hogy csak a téli bélést kell kivennem. 🙂 Igen, a megoldás valóban ez, itt erre már nincsen szükség. Az út további része igazi élménymotorozás a bélés nélkül.

A továbbiakban csak egy említésre méltó eltévedés történi, a GPS több alkalommal visszavisz minket egy kis falucska templomához, több alternatívában ugyan, de mindig oda vezet minket. Az egyik variációban egy kavicsos úton vezet minket az erdő felé, mi hallgatunk rá, de a végén, amikor már olyan meredekké válik a köves út, hogy az esetleges visszamenekülés a CBR 600 adottságai miatt kérdésessé válik, megfordítjuk a motort és visszamegyünk a templomhoz, immár harmadjára. Nagy levegőt véve valahogy kikerülünk a csávából, de csak azért, mert egy alkalommal direkt az ellenkező irányba megyünk mint, amit a Garmin javasolna nekünk.

A további utunk során minden nehézség nélkül jutunk el a tengerig, lemegyünk a kanyargós úton az Ucka hegy oldalában és a hangulatos Opatija belvárosában találjuk magunkat. Ez a monarchia hangulatát tükröző tengerparti város a Horvát tengerpart egyik gyöngyszeme. A tengerparton sorakozó szállók és az előttük parkoló veterán autók és sportkocsik az igazi fényűzés szimbólumai. Az egyik szálloda előtt egy nemtudommilyen luxus cabrióban középkorú miliomosnő parkol a tilosban, az időt telefonja nyomkodásával csapja agyon, míg a sofőrt várja, aki nyilván szobaárakon alkudozik a közeli 5*szálloda recepcióján. Nem látok túl nagy örömöt az arcán, az egész jelen igen komikus.

Átmegyünk a városon, megyünk továb Icicin keresztül Lovranba, ahol szállásunkat keressük régi szállásadónknál. Ezuttal nincsen szerencsénk, náluk ugyan nincsen szoba, de egy kiadós limonádé és beszélgetés után a házigazda felugrik a mopedjére és elvezet minket egy barátjáig, akitől hasonlóan szuper szállást kapunk éjszakára tágas szobákkal, hatalmas tegerpartra néző terasszal.

Lecuccolás után lemegyünk fürödni, majd egy kiadós fagylaltra a tengerpartra. Vacsorára ismét előkerül a hazai konzerv, melynek tartalmát a teraszon esszük meg, Cres szigetének látványában gyönyörködve.

Bohinji-tó reggel kelet felé nézve

Bohinji-tó a hegyek irányában

Bohinji-tó

Búcsú a Bohinji-tótól

Bohinji-tó partján

Dél felé, egyre nagyobb a meleg

Útközben

Leérünk a tengerhez (Lovran)

Tényleg bementem, bár elég hideg volt

Lovran kikötője

Vacsora Lovranban

A 6. nap útvonala

Reggel nagyon melegen tűz a nap, de sikerül úgy kihúzni az árnyékolót, hogy megoldódjon a dolog és a teraszon reggelizzünk viszonylagos árnyékban. Úgy tervezzük, hogy a régi úton megyünk hazafelé, keresztül a Dinári hegységen. Elhagyva a tengert egyre magasabbra megyünk és nemsokára egy nemzeti parkban találjuk magunkat Fuzine-ben, egy tó mellett, ami a helyiek kedvelt kirándulóhelye lehet. A táj szépsége miatt megértem őket, mert ahogy ott üldögéltünk a tó partján, egyre-másra érkeznek az autók, benne családok, kis gyerkőcök kászálódnak elő, kiszedik a hozott elemózsiát, tollast, labdát, stb….és kezdenek önfeledt játékba. Jó kis szinfoltja ez a kirándulásunknak, főleg amiatt, hogy erre nem számítottnk itt a tenger mellett ca. 30km-re, ez egy teljesen más világ, igazi érintetlen természet, erdők, tavak, patakok, teljes nyugalom a tengerpart színes kavalkádja után.

További utunkon Zágráb előtt állunk meg egy rövid kávézásra, ahol egy irgalmatlan nagy motoros csapattal találkozunk a parkolóban. Persze ők is magyarok és ha jól elékszem akkor összesen 39 motoros verődött csapatba, hogy egy 4 napos túra keretében aznap Bihácsig eljutva nemzeti parkokat látogassanak meg. Nem semmi szervezés lehet egy ilyen túra, ahogy ezt megjegyezzük az egyik résztvevővel való beszélgetés közben. Ennyi ember, ennyi vezetési stílus, ennyi elképzelés…. Hogyan lehet ezt egy kalap alá söpörni? Minden elismerésünk hozzá, egyszer majd lehet, hogy mi is betársulunk, de addig marad a szilárd párosunk, mint ahogy az elmúlt 7 évben mindig. Már a parkolóból való indulásuk is atraktív, ahogy a túravezetők lezárják mindkét irány forgalmát, hogy az összes résztvevő felsorakozhasson az útjuk irányába.

Jó érzés lehet egy ilyen nagy csapatban motorozni!

Visszaülve a motorra most már a határig megyünk, majd átlépünk Zalába és Zalaegerszegig meg sem állunk. Hejj, de szép ez a szakasz is, mely Keszthelyig folytatódik. A lemenő nap fényében, mely mögöttünk süt még nagyobb az utazás élménye, melyben a kora nyári színek és kontúrok varázslatossá teszik az egyébként is csodálatos dombvidéket. Keszthelyen tankolunk, majd innen kb 3 perces keresgélés után meg is találjuk a magánszállásunkat, rögtön az elsőt, mely az utunkba akadt.

Itt lepakolunk, beszajrézunk mindent a szállásra, majd megyünk vacsorázni. Felajánlom Istvánnak, hogy talán menjünk gyalog a kb. 400m-re lévő étteremig, azt hittem ugyanis, hogy mára ennyi motorozás talán elég is volt, – ő azonban hajthatatlan, ha már motortúrán vagyunk akkor oda is motorral megy.

Így jutottunk el végül mi is az étteremig motorral, ahol beálltunk a parkolóba az éppen ott várakozó 30-40db motor mellé. Így legalább mi sem lógunk ki a vacsoratársaságból. 🙂

Reggeli tengeri kilátással

Szállásunk Lovranban

Hazafelé Fuzine környékén

Fuzine mellett

A szemből érkező magyar csapat, akik Bihácsra tartanak

“Motoros szállásunk” Gyenesdiáson

A 7. nap útvonala

Már évekkel korábban megfogalmazódott a Káli medence, mint egynapos motorozás helyszíne, de eddig mindig más irányban voltunk. Na, ha most pont itt vagyunk, adódik erre a lehetőség, éppen kapóra jön, mint a hazavezető útvonalunk első állomása. Miután nem kapunk reggelit, gyorsan felkerekedünk és meg sem állunk Kékkútig és ott a gyógyvíz forrásánál állunk meg reggelizni.

Leállunk eszegetünk, iszogatunk, beszélgetünk, közben sorra vesszük, hogy ez a kis tájegység mennyi szépséggel rendelkezik. Rengeteg lehetőség van itt nem több, mint 10km sugarú körben. Itt van a például a közelben Szentbékkálla, Hegyestű, Kőtenger, Salföld, stb, stb, stb,….. Fantasztikus egy hely, alig tudunk felkászálódni, számba véve azt is, hogy lassan vége a kirándulásunknak.

Mint mindig, most is megtartjuk a szokásás összegzést, ismét sorra vesszük a történteket, élményeket. Megbeszéljük, hogy mi lesz jövőre, merre hogyan megyünk. Abban maradunk, hogy azon tájak, amerre még nem jártunk, – eléggé elfogytak az elmúlt 7 évben, így messzebbre kell mennünk új szinhelyekért, de azért még így is marad úticél bőven.

Reggeli indulásunk

Kékkúton az ásványvizes kútnál reggeliztünk

Káli medence, távolban Szentbékkálla

Káli medence, odébb a Hegyestű

Athleta Christi az összeszokott csapat

Megtett út kereken: 2.400km (7,5 nap)

Motorok: Honda CBR 600F, Kawasaki Versys

Összegzés: Nagy szerencsénk volt az időjárással, végig kellemes meleg volt eső nélkül, mely ritka az osztrák tájakon. Naponta átlagosan 350 km-nyi távokat mentünk, melyeket nagyrészt mellékutakon, az autópályák teljes kizárása mellett teljesítettünk. A távok megtételéhez 10-12 órát ültünk nyeregben naponta, mely megfelelő állóképességet kíván és így is jól elfáradtunk a nap végére. A későbbiekben mindenképpen javasolt egy pihenőnap  beiktatása a túratervbe. Az osztrák rendőrök kedvesek voltak, humánus döntést hoztak az “ügyünkben”.

További szép túrákat, balesetmentes motorozást kívánok mindenkinek!

Leírást és fényképeket készítette: Várhidy András, Budaörs. 2015.08.12.