2005. május 8., vasárnap este, mindjárt 9 óra. Lenézek Pestre ahogy épp felszállunk Párizs felé. Fent a tiszta eget foltokban szállják meg az esőfelhők. Délre és nyugatra esik is. Csak az Erzsébet hidat és a Gellért hegy oldalát süti egy kis maradék napsugár. Nagyszerű záróképe ez az utóbbi két napnak, amikor ezeket esőfelhőket a földön két keréken kerülgettük, miközben végigszaladtunk az útiterven, amelyeket lazán csak így jelöltünk ki “- Nézzük meg Európa legszebb útjait.”

Zsolt a szomszédom és 1500 köbcentis Intrudere még első idényét járja. Két héttel ezelőtt megkérdeztem, hogy van-e kedve gurulni egyet. Volt egy nagyszerűen kidolgozott két napos tervem a Tátrára. Megbeszéltük, hogy kimengyünk négyesben Szlovákiába a hétvégére. Az csak 3-400 kilométer, chopperrel sem veszélyes. Mikor egy héttel késobb lefoglaltam a szállást háromra apadt a létszám (Évának otthon kellett maradni a gyerekekkel). Szerdán az időjárásjelentés folyamatos esőket jósolt a hegyekben. Zsolt bevásárolt egy esőruhát és vett egy hatalmas vízhordózsákot a cuccainak. Mádot csak néhány nappal ezelőtt mosta el teljesen az áradat. Sohasem lehet tudni.

1. nap – 2005. május 7.

Budapest – Maribor – Dravograd – Eisenkappel – Bled 550 km Az első nap fényképei: GALÉRIALINK!

Szombaton reggel fél kilenc és kilenc között tűztük ki az indulást. Katival beöltöztünk, kitoltuk a motort és leültünk sütkérezni a teraszon. Háromnegyedkor Zsolt átjött pizsamában és közölte, hogy ezt ő most kihagyná, mert a Tátrában mindenhol minden kilátástalanul esik.

Ennyit a tervezésrol. Még sohasem volt olyan túrám, ahol a tervet hajtottuk volna végre. Most is rögtönzés mentette meg a helyzetet. “- Végülis semmi sem kötelező. Hol süt a nap? Délen. Menjünk Horvátországba. Plitvicei tavak? OK? – Ott már jártam, OK.” Zsolt eltunt még egy háromnegyed órára. Én kicseréltem a térképeket és felütöttem a nagy Collinst, hogy vessek egy pillantást az új tervre. A tavak nagyon jó célpont, azonban csak akkor ér valamit, ha az embernek van néhány órája, hogy elsétálja a kis, vagy a nagy túrát a vízesések között. Az egy fél nap. Lehet, hogy más tervet kéne választani? Van két napunk, oda megyünk, ahova akarunk, az egyetlen cél a motorozás, a legszebb utakat akarjuk látni. Hova mennél, ha ez lenne a feladat – kérdezem magamtól. A képzeletbeli körzőt leszúrom Budapestnél és kinyitom a Horvát tengerpartig, aztán elindítom nyugat felé. Amikor majdnem eltalálom a szlovéniai Bledet, akkor már tudom, hogy megvan amit kerestem. Legalább négy olyan útszakasz, ami minden motoros túrázó álma:

• a Dráva völgye (a szlovén 3-mas út),
• a hágó Esenkappelnél (az osztrák B82-es),
• a Loibltal hágója (az osztrák B91-es)
• az osztrák B69-es, ami a déli határhoz közel fut a hegyekben a Dráva fölött.

Amikor Zsolt legközelebb előkerül már motoros nadrágban van és közli, hogy eltűnt a szemüvege, meg ha gondoljuk induljunk el nélküle. Biztos valamelyik gyerek… (gonosz kis ördögök jelennek meg a szemem előtt, amint szándékosan eldugják az apu szemüvegét, hogy ne mehessen motorozni). Most már azonban nincs menekülés – azért is megvárjuk.

Hamarosan meglett a szemüveg. A gyerekek abszolút ártatlanoknak bizonyultak. Még feltankoltunk és fél tizenegykor kigördültünk az M0-ra. Az első cél Letenye, onnan megyünk Maribor felé, ahonnan bejárjuk első célunkat a Dráva völgyét. Az M7-esen gyorsan túl vagyunk. Siófok környékétől az autópálya továbbépítésének nyomait keressük. Sokfelé látszik a földmunka. A jól ismert déli parti úton előzgetünk. 160 km körül állunk meg reggelizni és tankolni. Az Intruder kb. 200-at bír ki. számolgatom, hogy hogy lesz majd jövo héten, amikor egy VROD is lesz a csapatban és ugyanerre jövünk.

Letenye elott rámegyünk az M7-es új szakaszára. Ez az autópálya a legüresebb, amit valaha láttam. A magyar szakasza éppúgy, mint Horvát rész. Mind a 300 pontot kiérdemli. A határon szőke, kék szemű határőrlány ellenőrzi az útlevelünket. Laza mosolyt dob utánunk, tudja, hogy szívesen vettem volna, ha még elvacakol az útlevelemmel egy darabig. Zsoltnak közben nagy kő esik le, hogy az útlevelét hozta, különben most nem tudna kimenni az EU-ból.

Cakovecnél kellett volna kimenni, Varazdinnál sikerült. A horvát oldalon fizetni kell. 3 Euró volt a két motor és nehézkes az ügyintézés. A Szlovén határig unalmas és forgalmas az út. Ptuj előtt egy benzinkútnál veszek egy Szlovén térképet. Helyi gyártmány lehet, KOD&KAM van ráírva. Méretaránya 1:300000 – ez pont az ami nekünk kell. Meglepően jó. A helyiségneveket el lehet olvasni, áttekinthető, jól összegyűrhető, később majd az is kiderül, hogy az esőt is jól bírja. Ptujnál a Dráva bal partjára megyünk át Maribor felé. Legközelebb a jobb partot fogom kipróbálni. Ott keskenyebb az út, de talán kevesebb a kamion is rajta.

Mariborból már a jól ismert Dráva parti úton haladunk Dravográd felé. Ez a folyó északi partján fut. Hibáltlan aszfaltcsík, amely néhol a vízparton, néhol a domboldalakon szalad a folyó mellett. Változatos, élvezetes, tele van motorosokkal. Mariborból elviszi a forgalmat az autópálya Ljubjana felé. Ide legfeljebb néhány turistabusz jön.

A Dráva mellett egy parti vendéglőt keresek, amit már egyszer láttam, de elrohantunk mellette. Folyópartra néző teraszos – kiülős ebédet szeretnék. Végül a Gostilna Sarman éttermet találjuk alkalmasnak, ami Ozbalt környékén van. A hely tulajdonosa egy hatalmas tutajt is úsztat a Dráván asztalokkal. Nagy a zsivaj rajta. Mi a vízparti ház teraszán ülünk le. Amíg ott vagyunk az is lassan benépesül. Teát iszunk, mert fázunk és scsevabcsicsát eszünk, mert az valami helyi specialitás. Ez olyan kis hosszúkás fasírt szerű étel, ami darált húsból van. Gyorsan végzünk és rohanunk tovább.

Dravográdból Ravne na Koroskem felé megyünk ki és hamarosan “Avstria” felé fordulunk. Emellett a tábla mellett egyszer már simán elmentem. Olyan, mintha egy kis falut jelölne valami mellékúton. Eisenkappelnél akarunk átkelni a hegyeken, ma a második útvonal, amelyet Európa legszebbjei közé sorolok.

Hamarosan elérjük az első esőfelhőnket. Egy buszmegállóban beöltözünk, hogy azután egy emlékezetes jégesőt vegyünk a nyakunkba. Amilyen gyorsan lehet átbújunk alatta. Sajnos a szerpentineket eláztatta, a tájnak azonban csak használt, hogy tisztára mosta a lezúduló víz. A felhők okozta korai szürkületet a napsugarak itt-ott áttörik és vörösre festik a fölénk tornyosuló sziklákat. Kedvenc völgyemet ismét megcsodálhatom. A látvány a rét közepén álló templommal önmagában is giccses. Most még bárányok is vannak hozzá. A Kokra völgyében a szlovén oldalon sajnos kevésbé jó az út. A nézelődés kárpótol. Innen már csak egy kevés van hátra Bledig.

Este 9 lett mire befutunk Bledbe. Zsolt a benzinkútnál maradt, mi szállodát keresünk. Az első amit meglátunk a három csillagos Krim szálló. 42 euró a szállás fejenként reggelivel. A szobák egy része a várra néz. A szögletes, olcsó anyagokból készített épület lakótelepi házra emlékeztet. Meghagyjuk tartaléknak. Ennél kell lenni jobbnak is. A partra érve balra fordulunk. Három szálloda, mindegyik 4 csillagos. Bal oldalt a hegyoldalban egy kis panzió áll. A névtáblán Vila Ajda áll, a számlán később Restavracija Ribic. Felkanyarodunk a meredek úton és benézek a házba. Itt apartmanok vannak. Egy apartman 82 Euró egy éjszakára. Hárman is elférünk benne. Az ablaka a várra néz. Maradunk.

Motorral megyünk Tamás kedvenc pizzaéttermébe vacsorázni. (Kár, hogy ő most nem lehet itt, de hamarosan leveszik róla a gipszet.) Még nyitva vannak. A pincérlányok épp vacsoráznak. A legrosszabkor érkezünk, de végülis elmutogatják, hogy van bent hely, üljünk csak le, mindjárt befejezik és jönnek. A kis méretű pizza itt akkora, mint egy kerek asztal. Amíg elmajszoljuk a gyerekekről beszélgetünk. Kicseréljük nevelési tapasztalatainkat – sok apró kis élmény, megannyi sztori.

Reggel fél 7-kor kelünk. Bled várát most először látjuk a reggeli órákban, amikor még jól lehet fényképezni. Kati szerint snassz, hogy az ágyból csak az egyik torony látszik. Reggelinél megbeszéljük a tulajjal, hogy szeretnénk idejönni júliusban, amikor a bledi mécseseket kiúsztaják a tóra. Az idén ez július 28-án lesz. Sajnos a Ribicben már telt háza van, de segítséget ígér ha írunk neki.

Fél nyolc körül már nyeregben vagyunk (Zsolt letörölgette az üléseket) és körbejárjuk a tavat. Lehet, hogy gyalog gyorsabban körbeérnénk, mert méterenként megállunk egyet fényképezni – itt egy totált, ott egy panorámát, amott egy ellenfényeset. Tetszik ez a hely. Itt még a Ljubljana felé vezető autóút is élmény körben a havas hegycsúcsokkal, hullámzó vonalvezetésével, helyes kis alagútjával.

Az autópályára épphogy ráhajtunk, már le is megyünk róla, Trzic felé. Most az E652-esen megyünk fel a hegyre, ahonnan az osztrák oldalon leereszkedünk majd Loibltal felé. Ez is a kedvenc hágóim egyike. Tetején rövid alagúton kell átmenni a határon. Éjszaka esett az eső, illetve feljebb a hó. Sűrűn megállunk fényképezni.

Ferlachnál a B85-ösre fordulunk jobbra. A széles mezőket jobbról is balról is magas hegyek határolják. Ez a Rosental Bundesstrasse. B82, Völkermarkt,  B80. Kicsit távolabb Lavamünd után a B69-esre térünk rá. Ez a Lavamünder Bundesstrasse, amely átvezet minket Karintiából Styriába. . Azt hiszem most járok itt először. A motorosokat hatalmas transzparensek figyelmeztetik arra, hogy a kanyarok veszélyesek lehetnek. A látvány elragadó. Fantasztikus szerpentinek, frissen mosott zöld erdők és frissen szántott gőzölgő szántóföldek között ragyogó napsütésben jól belátható száraz, széles sima aszfalt egészen az A9-esig. Onnan Bad Rakersburg felé már nagyobb a forgalom.

Bad Radkersburg előtt északra fordulunk. Ez a terület már része az osztrák kastélyútnak. Kicsit lapos, csak itt-ott bújik be a dombok közé. Már jól ismerjük egészen Rábafüzesig, ahol visszaérünk Magyarországra. Még egy nagy nekifutás a Somlóhegyig, ahol megállunk a Flamingóban egy készételre, aztán végigszaladunk a 8-ason. A szél le akar tépni a motorról még engem is a plexi mögött. Oldalról jön, néha jó nagyokat dob rajtunk.

Az autópályán egy nagy kék autó söpör ki minket a belső sávból. Ismerős a színe, a tetején a csomagtartó, a rendszáma is – Hé ez az én autóm !!! Utánarohanok, a gyerekek ülnek benne. Mutatom a kilométerórát. Kriszti szélesen rám mosolyog, azután egy hosszú gázfröccsel elhúznak és többet nem látom őket. Ennyit a gyereknevelésről. Visszaállok Zsolt mögé és kényelmes 120-as tempóban hazahajtunk. Még nincs 5 óra, amikor hazaérünk. Beállok a zuhany alá egy negyed órára átmelegedni mielőtt kimegyünk a repülőtérre.

Itt fent 100 km-es a szembeszél. Az A1-es ülésen majszolom a desszertet, amit a stewardess a csak a business utasoknak kijáró tóláradó kedvességgel tálalt fel a tea mellé. Becsukom a szemem és még érzem az alattam imbolygó motort. Jól esett ez a két nap. Zsoltnak is megvolt az első 1000 kilométeres túrája, nem is akármilyen.

Lassan megérkezünk és befejezem ezt a beszámolót. Arra gondolok, hogy már csak egy hét és újra kint leszünk, ezúttal azért, hogy teszteljük egy kicsit a Keleti Dolomitok még ismeretlen hágóit.

Restavracija Ribic Az apartmanhotel és étterem a bledi tó partján ezen a néven adott számlát. 83 Euró volt az apartman egy éjszakára. Négy van nekik. Az étterem 45 fős, a kerthelyiségben 100-an férnek el. Tel/fax: +386 4 576 83 20, vagy +386 4 576 33 21 email: info@apartmaji-ribic.com
Podruznica Pizzeria Gallus A pizzaétterem a bledi tó melletti bevásárlóközpont első emeletén. A sör 500 SIT, a pizza 1200-1400 SIT. Hárman 25 Eurót fizettünk a hatalmas adagokért.
Flamingo Étterem Panzió Somlójenő Vadtelek 1. 8-as főút 99 km. Nyitvatartás 0-24 óráig. Tel: +36-88-249-991, +36-209-267-712

U.i.:

Hétfőn kaptam egy emailt a szlovák szállodától. Azt írják egész hétvégén ragyogó napsütés volt a Tátrában és várnak legközelebb.

Agárdi György  2005. május