Utassal vezetni kihívás, éppúgy mint utasnak lenni.

Ritkán voltam abban a helyzetben, hogy motoron utasként utazhattam a hátsó ülésen, és azt kell, hogy mondjam elég félelmetes érzés volt, hogy gyakorlatilag semmi sem múlik rajtam. nincs nálam fék, vagy kormány, váratlan gyorsulásoknak és fékezéseknek vagyok kitéve. Előre csak akkor látok, ha kihajolok és abszolút ki vagyok szolgáltatva a vezető ügyességének ezen a kelleténél legalább eggyel több szabadságfokú alattam imbolygó szerkezeten, miközben az előttem ülő a fizikai lehetőségek határait teszteli. “Hej, lehetne lassabban egy kicsit!?”

Voltam viszont sokszor olyan helyzetben, hogy utast vittem. Volt aki nagy örömében, hogy felülhet mögém helyből nekirugaszkodott és azzal a mozdulattal akart felpattanni hátra, amit a cirkuszban látni amikor lovakra ugrálnak fel-le galoppozás közben. Akkorát rántott rajtam, hogy majdnem ráestem a 300 kilós motorral együtt. Tamás mondta egyszer, hogy mögötte már ült valaki úgy, hogy olyan érzése volt, mintha zongorát szállított volna a hátsó ülésen.

Utassal vezetni kihívás, éppúgy mint utasnak lenni. Összeszedtem tehát néhány jó tanácsot, amit kezdő motorosként én is szívesen meghallgattam volna.

Az utasunkat a legrövidebb próbaútra is érdemes úgy felöltöztetni, hogy egy esetleges bukás a legkevesebb kárt okozza benne. A bukósisak, a kesztyű és a csizma, vagy magasszárú cipő mellett legyen rajta olyan ruha, amely megvédi a forgó alkatrészeit egy viharos földetérés esetén a nagyobb ütéstől és a bőrét a horzsolástól. Hosszabb útra csak úgy vigyük el, ha rendesen fel van szerelve motoros ruhával, vesevédővel és van valami nála ami megakadályozza, hogy ronggyá ázzék. Kerülni érdemes a több méteres sálat, a magassarkú cipőt és mindent amin átfúj a szél.

Az olyan járműveken, amelyeken az ember viszonylag ritkán utazik jó ha kap némi információt arról, hogy mit kell csinálnia bizonyos esetekben. A repülőn elmagyarázzák az oxigénálarc használatát, a luxus tengerjáró hajón a próbariadót is végig kell csinálni a Florida és a Bahamák közötti csupán egy napos úton, a hőlégballonon fel kell készülni arra, hogy mit tegyél a ritkán sima leszállás alkalmával. A motoron is hasonló a helyzet. Aki keveset ült rajta, főleg aki először próbálkozik némi eligazítást igényel. Különösen fontos mindez, ha gyermeket szállítasz.

Nézzük át mit kell tudnia az utasnak mielőtt felszáll a motorra.

Tanítsd meg az utasodat arra, hogy amikor felszáll, akkor csak függőleges irányban fejtsen ki erőt a motorra és rád, semmi esetre se oldalirányban. Ehhez legjobb, ha a lábát a lábtartóra helyezi és másik lábával függölegesen elrugaszkodik a talajtól, miközben kapaszkodik beléd, de nem rángat semmilyen irányban. A leszállást hasonlóan, csak visszafelé, a lábtartón felállva kell elkezdeni. Minél nagyobb súlyú az illető ez annál fontosabb.

Fel és leszállni a bal oldalon kell. Ennek az az egyszerű oka van, a bal oldalon van a motor kitámasztója és egy rosszul sikerült kísérlet esetén, ha az még ki van nyitva akkor megmentheti a motort a feldőléstől. A vezető is ott száll le és fel. Legtöbbször.

Ismerősöm (legyen a kódneve Zénó) mesélt egy esetet. Egyszer megállította a rendőr, aki a motor bal oldaláról kezdett közeledni ismerkedés céljából. Zénó tudván, hogy lehelletének kémiai összetétele esetleg felkelti a közeg gyanúját jobbra mászott le a motorról a távolságtartás érdekében. Ezzel megúszta az esetet, de megemlékezéseiben kitért rá, hogy ez a nagyon természetellenes mozgássor mennyi összpontosítást igényelt.

Jó, ha az utas előre tudja, hogy a motor a kanyarokban dülöngélni fog, és mindenki jobban jár, ha ezt tényként elfogadja ahelyett, hogy megpróbálná erőteljes ellenkező irányba dőléssel korrigálni a dolgot. Az utas sokat segít azzal, ha a kanyarokban nyugodtan ül és hagyja, hogy együtt dőljön a motorral. A vezetőnek pontosan kell éreznie a motor súlypontját, ami pedig az utas oldalirányú mozgásai következtében jelentősen elvándorolhat. Ezek az oldalirányú mozgások kanyarban a legveszélyesebbek.

Az utasnak fel kell készülnie a gyorsulásokra, fékezésekre, buckákra, tehát kapaszkodnia kell. A kapaszkodásnak motor típusoktól függően más a technikája. A Honda Goldwingen, ahol az utas kényelmes, karfás fotelben ül más a helyzet mint a sportmotorokon, ahol az utas bal kézzel a vezető ruhájának az elejét kell, hogy fogja, hogy egy erőteljesebb csuklómozdulatot követő gyorsulásnál el ne vesszen, és jobb kézzel a tankra érdemes támaszkodnia, ha nem akarja a vezetőt mineden egyes fékezésnél felkenni oda.

A motorok szilárdan rögzített, általában kényelmesen fogható kapaszkodókkal vannak felszerelve. Ez kötelező tartozék. A legjobb megoldás, ha az utas ezeket használja. Az összeborulás, meg a vezetőbe kapaszkodás (“mikor a test a testhez ér”) romantikusan hangzik ugyan, da aki már próbálta az tudja, hogy a bukósisakok gyakori találkozása miatt ez az élmény sokat csorbul.

Kommunikációra menet közben is szükség lehet. Ha esetleg még nincs a motoron interkom, ami lehetővé teszi a kényelmes csevegést nagy zaj mellett is, akkor maradnak a jelek. Ez megállapodás kérdése. Marika például mindig Zoli bukósisakját szokta ütni, ha túl gyorsan megy. Lényeg, hogy megértik egymást.

Az interkom is csak egy bizonyos sebesség alatt használható, 140 fölött már akkora a zaj, hogy ez sem ér sokat. A legalapvetőbb dolgok, amiket meg kell tudni beszélni az engedély az elindulásra, amit az utasnak kell kiadnia és a lassítás, vagy megállás kérése, amit a vezetőnek azonnal célszerű komolyan venni, anélkül, hogy az okát előtte kivizsgálná. A fel és leszállásra viszont a vezető adja ki az engedélyt.

Vannak továbbá biztonsági kérdések, és egyéb a motorozással összefüggő dolgok amiket érdemes megbeszélni attól függően, hogy a motorosnak, vagy az utasnak milyen tapasztalatai, vagy éppen elvárásai vannak. Én például szeretem, ha az utas lába a lábtartón marad amíg le nem száll. Különösen jól esik, ha nem olvasztja rá a nadrágja szárát, vagy a csizmája sarkát a krómozott kipufogócsőre. Szeretem, ha integet a szembejövő motorosoknak, adott esetben helyettem is, ha épp nagyon leköt a gépészkedés.

Amikor Katitól – aki már nagyon gyakorlott utasnak számít – megkérdeztem, hogy milyen tanácsot adna kezdő utas társainak, azt mondta “- Készítsenek sok-sok fényképet menet közben és lehetőleg úgy, hogy az előttük ülő bukósisakja ne legyen benne a képben és azok nagyon élesek és jól komponáltak legyenek – különben balhé lesz.” Oops, ez bizony fontos – és én majd elfelejtettem.

Nos sokminden. Kezdem a jó hírrel: <jó hír eleje> A gumik a nagyobb súly miatt jobban tapadnak ha utassal megyünk. <jó hír vége>  Hahaaa, tehát jobban lehet gyorsítani, nagyobbat lehet fékezni és jobban be lehet dőlni a kanyarban – gondolnánk, de sajnos a Newtoni fizika törvényei kegyetlenül keresztülhúzzák számításainkat.

A gyorsulással óvatosan kell bánni. Utassal (főleg utassal plusz a hozzá tartozó csomaggal) mert még könnyebben felágaskodik a motor a hátsó kerekére, akkor is, ha ezt egyáltalán nem kívánjuk.

Fékezésnél kétségtelenül jobb a tapadás, de a nagyobb tömeg miatt ebből keveset tudunk kihasználni. Azért is jó, ha óvatosabban bánunk a fékkel. Az utas számára az erős fékezés a kihagyható élmények közé tartozik. Neked sem hiányzik, hogy a nyakadra csússzon, vagy lefejeljen. A fékutad tehát megnövekszik. A vészfékezést utassal érdemes biztonságos körülmények között egy kicsit gyakorolni elindulás előtt. Ez segít megtanítani az utasnak a helyes kapaszkodást.

A rugók a megnövekedett terhelés miatt jobban összenyomódnak, a lábtartó a talajhoz közelebb kerül, ezért kanyarban utassal könnyebb szikrát húzni az aszfalton. Ennek az utas ritkán szokott örülni. A legtöbb motoron ma már a hátsó rugók merevsége állítható. Keményítsd fel a rugózást, ha utassal mész. Ugyancsak nagyobb a terhelése a hátsó guminak. Jót tesz, ha egy kicsit nagyobb nyomást teszel bele a névlegesnél.

Hegymenetnél a gravitáció is tolja a motort, ezért lefelé menet nehezebb lesz lelassítani és felfelé menet – különösen ha a motor elég erős – még nagyobb az egykerekezés veszélye.

Összességében a motor kevésbé lesz robbanékony, gyakrabban kell sebességet váltanunk a megnövekedett tömeg miatt. A kisebb, 600-800 cm3-es motorok számára sokkal nagyobb a kihívás, ők az előzéseknél és hegymenetben általában érzékeltetik velünk, hogy egy személyre vannak kitalálva.

Nos ha mindezt figyelembe vetted, akkor már csak néhány apróság van hátra. Ha azt akarod, hogy együtt élvezzétek az utazást, vezess úgy, hogy az az utasod számára is ugyanolyan jó legyen, mint neked. Simán váltsd a sebességet, érzéssel gyorsíts és lassíts. Tudj róla, hogy 140 fölött hátul már eldurvulnak a meteroológiai viszonyok és igen nagy lesz a zaj. Kicsit fogd vissza magad a hegyekben és a kanyarokban. Mindez növelni fogja utasod biztonságérzetét.

És időnként kérdezd meg hogy érzi magát ott hátul, hátha tanulsz új dolgokat.   

Agárdi György, 2005. április

A következő rövid sztorit MGP-től kaptuk. Itt a helye:

Egy nagyon régi történetem még a sulibol: egy baráti találkozóra motorral érkeztem, jött pár új ismerős is. Egy leányzó sokáig sündörgött a motor körül, végül csak kibökte, hogy nagyon szeretne motorozni.
– Ültél már motoron??
– Még soha….
– Na jó, menjünk egy kis kört a város körül, lényeg, hogy kapaszkodj, és mindig arra dölj amerre én..OK??
-Persze, menjünk!
Elindultunk, még a városon belül volt egy kis affér, mikor a külső sávon épp elhaladtam egy belső sávon közlekedő busz mellett, de közben egy megállóból épp elkezdett kiállni egy másik busz. Fékezni már késő volt, inkább egy nagy gázzal átlöttem a kettő között… épp, hogy elfértünk.

Kiérve a városbol a környék legkanyargósabb utvonalát választottam természetesen. Eleinte még óvatosan, elvégre az utas először ült motoron, de semmi gond nem volt, mintha felragaszották volna a hátsó ülésre.. Egyre gyorsabban mentünk, végül jött az utolsó gyors, nagy íves kanyar, persze ebbe már igggggen tempósan érkeztünk. A kanyar közepén elhaló sikoly mögüllem, majd a leányzó egy erőteljes mozdulattal felrántotta a gépet. Annyira meglepett, hogy nem birtam rögtön ívre visszatérni, tehát érintőírányban távoztunk a kanyarból, majd erőteljes satu után elsőkerékkel az árokban ledokkoltam.

Phuuu….. lassan számoltam tízig, aztán beszélgettünk:
– Mi volt ez???!!!!
– Hát…izé..
– Kicsit részletesebben esetleg….?
– Megrémültem mikor láttam, hogy dőlünk a kanyarban.. reflexszerűen felrántottam, nehogy teljesen eldöljünk!
– Könyörgöm!!!… ez volt a 28.-ik kanyar… miért pont itt????
– Itt nyitottam ki a szemem először a buszok óta!!!

:))))

MGP