Három nap szabadság – Szabadság három napban…

Mindketten motorozunk. Tizenéves korunk óta arról ábrándozom, hogy egyszer megyünk egy nagyot, csak mi ketten! Egyszer aztán, ahogy ott ültünk egy augusztusi délután a pesti alsórakpart lépcsojén, motorokról, lóerokrol és túraterveinkrol ábrándozva, azt mondtam neki: Tedd szabaddá magad három napra, és csodát mutatok Neked! Egy motoros hétvége együtt az öcsémmel…

Minden elojel kedvezonek tunik: az indulás hetében hirtelen méteres hó esik Ausztriára és a Forint/Euro árfolyam két éves mélyponton. Indulhatunk!

„Na, akkor reggel 6-kor a megbeszélt helyen! Tudod, M1/M7 kivezeto a McDonald’s mellett!”
„Persze, ott találkozunk!”

Pontban ott várjuk egymást a mekinél. Én az OMW kúton, Zoli az AGIP-en.

Telefonon megoldjuk, majd gyorsan leszaladunk a szlovén határig, csupán az akasztja meg a lendületünket, hogy a tartalék telefonom 140-nél sikeres öngyilkossági kísérletet követ el a félig nyitott tanktáskámból. Letenye elott egy jobbos, a határ utáni MOL kúton egy rövid pályamatrica vásárlást követoen Maribornál veszünk búcsút az autópályától.

Itatásnál két motoros sógor tanácsára az eredeti terveinket feladva az osztrák 69-esnek fordítjuk a motorokat a Dráva menti 1-es útról. Erre az útra mindig kíváncsi voltam. A szerpentin tetején a motoros parkoló elott elsuhanunk, a legközelebbi kiállónál kattintunk pár fotót.

Ez jól esett, de gyerünk tovább, még sok van hátra. Az osztrák pályára nem kívánkoztunk vissza, ezért Lavamüd után Ferlach felé folytattuk a 85-ösön, míg Villach alatt átbújva elértük a 111-es – a térképen nyíl egyenes – utat. Ami a térképen egyenes, a valósában vertikálisan és horizontálisan is tele van kanyarokkal, nem szabad kihagyni!

egyszer fent…

egyszer lent…

Egészen az olasz határig döntögetük. Rövid szusszanás, némi sörvásárlás és át a határon.

akár egy Snikers reklám

Délután öt körül lehet. Pár kilométer és már itt is vagyunk a Dolomitok kapujában. Zoli, aki életében eloször jár itt, csak videóz, fotóz és fülig ér a szája. „Gyerünk!” – mondom – „most a játszótér bejáratát fotózgatod, beljebb még szebb!”

Cortina ’D Ampezzo-ban egy méreg drága tankolás és irány a szerpentinek. Innen nincs messze a cél –legalábbis légvonalban -, de jó lesz sietni, mert hamarosan sötétedik.

Ez pontosan így is lesz. A naplementét a Falzerago hágó tetejérol csodáljuk meg, gyönyöru! Azért most már tényleg siessünk, kezd cúgos lenni itt a hegyek között 2500 méteren.

Gyorsan be is sötétedik, amíg a kihalt Sella és Pordoi hágókon ismertetjük a gumik szélét az itteni aszfalttal. Zolinál ez jóval hamarabb bekövetkezik a sötétített plexi miatt.

Nappal ezek az utak tele vannak élettel, de most, a sötétben, magányosan bolyongva a fölénk magasodó néma óriások gyurujében egészen más. Különleges érzés, aki teheti, egyszer próbálja ki!

Mai szállásunkat Ortisei-ben foglaltam, Corvara-tól délre. Zoli minden hágó tetején erélyesen érdeklodik, hogy „ugye megjöttünk már?”. A féklámpámon kívül semmit sem lát, és mivel a napokban megfázott, mostanra kezdi elveszteni a harcot a sisakjában az orrfolyással vívott hosies csatájában. Ezen még a nyári kesztyuje sem segít. Megértem.

„Egy negyed óra és ott vagyunk, nyugi” – mormolom neki, miközben a GPS szerint még 45 perc a kapuig. Többször már nem állok meg…

A tulaj nyitva hagyja a kertkaput, így könnyen megtaláljuk a szállásunkat, mely barátságos és a család által egyedien berendezett kis panzió. Kicsit csúsztunk ugyan a tervezett 7 órához képest, de este 10-re végül is csak itt volnánk.

Gyorsan lepakolunk a kis tetotéri szobánkban és irány a helyi uszoda. Nem, eszünkben sincs úszkálni 825 km után, viszont csak itt kapható meleg étel ezen a késoi órán.

A kelletlen pincér gonoszul elsózott pizzáját csak pár cent borravalóval tudjuk honorálni, de ez sem szegi kedvünket. Ez egy remek nap volt, melyet néhány jó-éjt-sör elfogyasztása után kómaszeru álomba zuhanással zárunk.

Ékszerdoboz a hegyek között

Jó reggelt Ortisei, jó reggeli szomszédok! Nem tudom, hogy vagytok vele, de én motoros túrán sosem tudok sokáig ágyban maradni. Reggel 7-körül már fent vagyunk, rámolunk, hogy a reggeli után mielobb ismét bejárhassuk a világ talán legszebb motoros játszóterét.

reggeli a Countri House Dolomiti-ben

A terv egyszeru: minél több hágót megmászni a Dolomitokban, aztán irány vissza Ausztria és a Glockner! Elso megállónk visszafelé ismét a Sella hágó, majd a Pordoi következik. Sokszor megállunk, fényképezünk és videózunk.

Passo Sella

Megunhatatlan panoráma, de nekem most máson jár az eszem. Gondoltuk-e volna annak idején, gyerekként az újpesti határban „üvegelve” a simsonunkat, hogy majd’ húsz év múlva itt fogunk motorozni, együtt? Talán. Régen volt már, de akkor is csak élveztük az együtt motorozást, ahogy most is.

Ewan McGregor mondja a Long Way Down-ban: „minden a motorokról szól, mindig így volt, mindig így lesz”. Mennyire így van.

irány a Passo Giau

Ahogy ezen mélázok, már el is értük a személyes kedvencemet a Giau hágót. Leparkoljuk a motorokat és felkapaszkodunk a hágó melletti magaslatra. Kapkodom a levegot, míg felérek, érezheto hogy közel 2300 méteren vagyunk.

na, ez az amiért jöttünk

Úgy érzem, ez a túránk vertikális és mentális csúcspontja egyben. Pontosan a fenti a kép lebegett a szemeim elott, amikor az egész túra ötlete megfogalmazódott bennem. Zoli sem találja a szavakat, csak annyit mond, hogy ez élete legszebb napja. Egy félmosollyal jelzem, tudom, mit érez! Leheveredünk a hegyteton, élvezzük a látványt és a csöndet. Ide még a hágóról is alig-alig szurodik fel a motorok hangja.

Passo Giau körpanorámája

Maradnánk, de az ido visszaszólít a motorok nyergébe, még vár minket a Glossgrockner is.

Cortina D’ Ampezzot egy GPS által ajánlott kerülovel hagyjuk ki. Az út eleinte kiváló, aztán murvás, végül kellemetlen apró sziklás lesz. Megállok, félénken hátrapillantok sportmotoros társamra. Zoli nézésébol tudom, hogy azonnal el kell tunnünk errol az útról.

Ausztriába hamar átérünk, pár kilométer és már fent is vagyunk az Iselsberg hágó tetején. Heiligenblut templomtornyát már naplementében csodálgatjuk meg, háttérben hófödte célunkkal.

Délután öt körül már nincs sor a kapuknál, percek alatt a panoráma úton vagyunk.
Zolit ugyanúgy lenyugözi a gleccser, mint ahogy engem is, mikor eloször láttam. Én a mormotákkal vagyok elfoglalva, eddig mindig elbújtak elolem.

látogató

oslakos

Még egy – lehet, hogy csak számunkra – érdekes felfedezést tettünk. Megnéztétek már a csúcsot a kilátó távcsövein keresztül? Bevallom, én eddig még soha. Ezt pótolom. Sosem gondoltam volna, hogy egy hatalmas kereszt trónol épp a hegy csúcsán, azt meg végképp nem, hogy tömegek szoktak felkapaszkodni libasorban ehhez a kereszthez.

Este hat körül a lemeno napban szinte csak mi döntögetünk a Biker Pointhoz, néhol fél méteres hófalak között. Kellemes az ido, kiválóan tapad az aszfalt és a havas táj talán még szebb arcát mutatja, mint mikor zöldbe borul.

a naplemente a miénk

A panorámaúttól már szürkületben veszünk búcsút. Kanyarokból és hágókból elég lesz mára, de még van hátra vagy 80 kilométer mai szállásunkig.

Egy kedves meghívásnak eleget téve látogatjuk meg az Annaberg im Lammertal-ban található három csillagos, magyarok által üzemeltetett Sporthotel Dachstein West motorosbarát szállodát. A 311-es úton gyorsan haladunk ismét sötétben egészen Bischofshofen-ig, itt megakasztja a lendületünket egy egysávos útfelújítás. Negyed óra várakozás után a fáradtság és éhség legyozi a kihelyezett piros lámpát, óvatosan átaraszolunk a felmart betonon. Ráfordulunk a 99-esre, majd innen egy balos a 166-os mellékútra Annabergig. Parádés befejezés, igazi kanyarvadász szakasz, közvilágítás híján adrenalin bomba.

A hotel elott 9-kor esünk le a motorról. Odabenn a vacsoraidonek épp vége, de szerencsénkre a szobakulcsok átvétele után gyorsan az étterembe irányítanak, ahol azonnal hozzák is a jól megérdemelt meleg levesünket és a vadast.

kényelmes, tágas és tiszta szobák

Vacsora után felbontjuk az erkélyen a még jobban megérdemelt söreinket és hallgatjuk a szemközti postahivatalból kiszurodo menyegzoi bajor sramlizenét, amit a foutcán oda-vissza vonulva többször is eload a komplett fúvószenekar (!). Szerencsére éjféltájban elcsendesedik a násznép, és mi is nyugovóra térünk.

Az utolsó nap reggele szeles, huvöskés idovel kopogtat az ablakunkon. A reggelit gyorsan letudjuk, elohozzuk a motorokat a hátsó teraszról, ahol biztonságban töltötték az éjszakát és valamivel 9 után már nyeregben is vagyunk.

Sporthotel Dachstein West – Biker Welcome!

A mai nap terve egyszeru: minél több kanyart begyujteni, mielott az egyhangú M1-re érünk. Annabergtol északra indulunk, majd jobbra megkerüljünk a Hallstadt-t tavat. A 145-ös fuúton Lienzen-en keresztül a 146-osra, majd 24-re kanyarodva egészen Mariazell-ig meg sem állunk. Útközben nem állunk meg fotózni, nem, arra nincs ido. Az ívek egymás után hívogatnak. Olyan, mint a Vidámpark: a zseton a motorod és nem akarsz kiszállni a játékból.

Mariazellnél azért lassítunk, benézünk a fotérre egy rövid szusszanóra. Százával a motorosok, jobbára osztrák kollégák. Valami különleges esemény van, vagy ez csak egy átlagos „csöndes” vasárnap errefelé? Na, induljunk tovább.

Eredetileg Wöllersdorf-nál rákanyarodtunk volna az osztrák pályára, de ezt elvetjük és beütöm Hegyeshalmot a GPS-be „fizetosmentesen”. Idoben plusz egy órát jelent. Igyekszünk behozni a lemaradást. Lakott terület: 50, lakott területen kívül, két falu között: 140.

Hegyeshalom után hajrázunk egyet, egészen Hatvanig.

Kiállunk tankolni, elkészítjük az utolsó túrafotót. Csak mosolygunk egymásra. Újra bevillan az újpesti határban a két kissrác a Simsonon.

Remélem még nagyon sok hasonló közös motoros élményünk lesz együtt, és idos korunkra, ha egymásra nézzünk, újra mosolyogunk azon a két fiatal srácon, akik egykor megjárták a Dolomitokat…

Szöveg, kép: Dénes Kálmán, Dénes Zoltán, 2012.05.10.